Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizottsági posztokról döntött a KDNP frakciója

Simicskó Istvánt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőjét jelölte a frakció az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elnökének; emellett négy bizottsági alelnököt delegálhat a képviselőcsoport - tájékoztatta az MTI-t a párt szóvivője.


Dátum: 2006-05-29 14:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:53.558771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lukács Tamás elmondta: a hétfőn megtartott frakcióülésen döntés született arról, hogy Simicskó István irányítsa a nemzetbiztonsági bizottság munkáját. Mellette Nagy Andort a környezetvédelmi, Firtl Mátyást a külügyi, Latorcai Jánost a gazdasági, és Szászfalvi Lászlót az emberi jogi bizottság alelnöki posztjára jelölték. A szóvivő megerősítette, hogy - a képviselőcsoport döntése szerint - Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető az emberi jogi bizottság tagja lesz. Mint a szóvivő mondta, "a KDNP frakció eleget téve az SZDSZ holdudvara követelésének az emberi jogi bizottságba jelöli Semjén Zsoltot". A hétfői frakcióülésen döntés született arról is, hogy melyik kereszténydemokrata képviselő melyik országgyűlési bizottság tagja legyen. Lukács Tamás elmondta: mindenkit a szakterületének megfelelő bizottságba delegáltak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek