Nepáli katonák kongói fogságban
Lázadó fegyveresek fogságába esett az ENSZ békefenntartó erő hét nepáli katonája a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti részén, szabadon engedésükért váltságdíjat követelnek - vált ismertté hétfőn helyi és ENSZ-forrásokból.
Dátum: 2006-05-29 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57431
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:54.172550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bizonyos névtelen források szerint a kongói ENSZ-misszió kapcsolatba lépett a nepáli békefenntartókat fogva tartó fegyveres csoporttal, amely állítólag fejenként 20 ezer dollárt követel foglyaikért cserébe. A nepáli katonákat vasárnap fogták el a fegyveresekkel Ituri körzetben vívott összecsapás során. A Nacionalisták és a Faji egyenjogúságért küzdők Frontjához (FNI) tartozó harcosok elleni hadműveletben egy békefenntartó meghalt, további három megsebesült, és hét bajtársuk eltűnt - jelentette be Kemal Saiki ENSZ-szóvivő, a körzeti fővárostól, Buniától 60 kilométernyire északkeletre fekvő Fatakiban folyt hétvégi harcok veszteségmérlegét ismertetve. A szóvivő hozzátette, hogy a három sebesült katona állapota nem életveszélyes. Az eltűnt katonákról mindössze annyit mondott, hogy támaszpontjuk elvesztette velük a rádióösszeköttetést a rendkívül nehéz körülmények között végrehajtott hadművelet során, és sorsukról egyelőre nincs semmiféle információ. Felkutatásukra több egységet is eltűnésük helyszínére vezényeltek - fűzte hozzá.
Az FNI-t - amely Fataki térségét ellenőrzi és tagja az Ituri körzetben működő, kormányellenes fegyveres csoportok laza szövetségének, a Kongói Forradalmi Mozgalomnak (MRC) - a szomszédos Uganda hozta létre 2003-ban. A szervezetet tartják a fő felelősnek azért, hogy 2004 decemberében Ituriban ismét fellángoltak a harcok, és azzal gyanúsítják, hogy köze volt kilenc bangladesi kéksisakos 2005. február 25-én történt meggyilkolásához. Az FNI vezetőjét, Floribert Ndjabut 2005 márciusában letartóztatták. A közép-afrikai államban tavaly több mint 15 ezer harcos tette le a fegyvert egy országos leszerelési program keretében. Ellenszegülő fegyveresek mintegy kétezer fős kis csoportja azonban továbbra is rettegésben tartja Ituri térségét. A mostani incidens arról árulkodik, hogy a 17 ezer fős kongói ENSZ békefenntartó erőnek, amely a világon a legnagyobb, még mindig komoly nehézségbe ütközik a hatalmas afrikai ország egyes részein a fegyveres felkelés elfojtása és a rend helyreállítása a július 30-ra kiírt történelmi jelentőségűnek szánt választások előtt.
MTI - fidesz.hu