Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa Lajos: ma is időszerű a demokrácia és a nemzeti egység kívánalma

Debrecenben koszorúzási ünnepségekkel kezdődött szerdán a megemlékezés-sorozat: először az ÁVH-sortűz áldozatainak Kossuth utcai emlékhelyét, majd Nagy Imre egykori kormányfő és Szilágyi József 1956-os debreceni mártír emléktábláját koszorúzták meg.


Dátum: 2002-10-23 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5220
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:20.515762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Debreceni Egyetem főbejárata előtti emléktáblánál Kósa Lajos, Debrecen polgármestere idézte fel a bátor egyetemisták és munkások tettét, akik 46 évvel ezelőtt az utcára vonultak, hogy így adjanak nyomatékot követeléseiknek. Kósa Lajos utalt arra, hogy az elszánt 1956-os fiatalok nem hátráltak meg a Kossuth utcában a tankok elől sem. - Debrecenben alig több mint egy hét alatt létrejöttek a demokratikus társadalmi szervezetek - utalt a polgármester a gyorsan zajló 1956-os helyi eseményekre.

Kósa Lajos végezetül hangsúlyozta, hogy ma is időszerű 1956 üzenete: a demokrácia és a nemzeti egység kívánalma, amely ma talán fontosabb üzenet, mint a rendszerváltozás idején volt.

Az egyetem előtti emléktábla megkoszorúzását követően Kósa Lajos polgármester és Nagy János egyetemi tanár, a DE rektora az egyetemi templom előtti téren táblával jelölte ki a felállítandó 1956-os emlékmű helyét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek