Ötpárti egyeztetés a kétharmados törvényekről
Ötpárti egyeztetés kezdődött zárt ajtók mögött hétfőn délután a Parlamentben a kétharmados törvényekről.
Dátum: 2006-05-29 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:55.717783, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormány képviseletében Petrétei József igazságügyi miniszter és Hankó-Faragó Miklós államtitkár, valamint Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc kabinetfőnöke vesz részt az egyeztetésen.
Az MSZP-t Katona Béla frakcióvezető-helyettes, a Fideszt Répássy Róbert frakcióigazgató, jogi kabinetvezető, a KDNP-t Rubovszky György frakcióvezető-helyettes, az SZDSZ-t Fodor Gábor ügyvivő, az MDF-et Hock Zoltán alelnök képviseli.
A kormány szombaton küldte meg az ellenzéki pártoknak az Országgyűlésben kétharmados támogatást igénylő kilenc jogszabálytervezetet. Az átküldött törvénycsomag tartalmazza a miniszterhelyettesi poszt bevezetéséhez szükséges alkotmánymódosítást, a regionális választással kapcsolatos alkotmánymódosítást, az országgyűlési képviselők összeférhetetlenségével kapcsolatos új szabályozást, a pártfinanszírozási törvény és a mentelmi jog módosítását is.
Megküldték az ellenzéknek a jogalkotási törvényjavaslatot és az Országgyűlés házszabályáról szóló jogszabálytervezetet,a regionális önkormányzatok szerepének tisztázásra vonatkozó előterjesztéseket, a választási jogszabályok módosítását, amely a kisebb létszámú önkormányzatokra, Országgyűlésre, a megyei és fővárosi közgyűlések létszámának 20 százalékos csökkentésére tesz javaslatot már idén ősztől.
A Fidesz a kormánynak juttatta el pénteken a párt által kidolgozott demokrácia-törvénycsomagot, amelyben az ellenzéki párt 200 fős parlamentet javasol, valamint azt, hogy az Országgyűlés létszámát rögzítsék az alkotmányban. Indítványozzák, hogy a kormánytagok viseljenek személyes anyagi felelősséget a költségvetés teljesüléséért.
A Fidesz javaslata szerint nyilvánossá kellene tenni az országgyűlési képviselők és gazdasági társaságaik állami és uniós támogatását, a többségi állami tulajdonban lévő társaságok vezetőinek névsorát és díjazásukat. A közhatalmi feladatokat ellátó és közvagyonnal gazdálkodó tisztséget betöltő személyek esetében indítványozzák, hogy a vagyonbevalláson túl az adóbevallás is legyen nyilvános.
MTI - fidesz.hu