Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dánia: nem lesz új népszavazás az uniós alkotmányról?

Dániában nem írnak ki új népszavazást az Európai Unió alkotmányáról Per Stig Moller külügyminiszter közlése szerint, ha a következő pár évben megváltoztatják a vitatott dokumentumot.


Dátum: 2006-05-29 20:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:55:59.828234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Per Stig Moller a Politiken című dán napilap internetes oldalán hétfőn megjelent nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy a népszavazásra nem feltétlenül van szükség, ha csak a játékszabályok változnak meg. Hozzáfűzte, hogy a nizzai szerződést is úgy ratifikálták, hogy nem volt szükség népszavazásra.

"El tudom képzelni, hogy 2008 tavaszán képesek leszünk elfogadni egy szerződést egy kevesebb kötelmet tartalmazó változatban, a szükséges intézményi módosításokkal" - mondta a miniszter, aki a külügyminiszteri tanács hétvégén tartott klosterneuburgi informális ülése után fejtette ki álláspontját.

Az uniós külügyminiszterek némelyike a tanácskozáson felvetette, hogy alkotmány helyett más elnevezéssel - alaptörvény vagy alapszerződés néven - készített dokumentumokban is rögzíthetnék az unió jogi alapjait. A miniszterek ugyan semmiféle döntést nem hoztak az alkotmány sorsával kapcsolatban, de körvonalazódott egy ütemterv, amely a jövő év júniusáig meghosszabbodik az a "reflexiós időszak", amely az alkotmány tavalyi franciaországi és hollandiai népszavazási elutasítását követően kezdődött. Wolfgang Schüssel, a soros EU-elnök Ausztria kancellárja a Die Presse című napilapban hétfőn megjelent interjúban elutasította azokat a felvetéseket, hogy az alkotmányt egyszerűbb szerződéssel vagy szerződésekkel váltsák fel.

Dániában tavaly szeptemberre írták ki a népszavazást az uniós alkotmányról, de a franciaországi és a holland bukás után törölték a referendumot. A liberális-konzervatív kormánykoalíció kulcsfontosságú szövetségese, a szélsőjobboldali Dán Néppárt, valamint a baloldali ellenzék is azonnal elutasította a külügyminiszter felvetését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek