Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-MDF - Tolna megyei képviselőjelöltek bemutatása

A Fidesz -Magyar Polgári Párt a Magyar Demokrata Fórummal közös egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei Tolna megyében a pártok közül elsőként gyűjtötték össze a jelöléshez szükséges ajánlószelvényeket - közölte a Fidesz megyei elnöke kedden, Szekszárdon tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-02-19 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:57.573790, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Koltai Tamás elmondta: az öt egyéni képviselőjelölt eddig mintegy 20 ezer kopogtatócédulát kapott a választóktól. Ez megítélése szerint azt jelzi, hogy a térségben 1998-hoz hasonlóan nagy a polgári erőkbe vetett bizalom.

A megyei elnök a sajtó képviselőinek bemutatta a Fidesz-MDF Tolna megyei jelöltjeit, akik kivétel nélkül a kerületek jelenlegi országgyűlési képviselői. Tájékoztatása szerint Szekszárdon Braun Márton, Pakson Tóth Ferenc, Bonyhádon Potápi Árpád, Dombóváron Fehérvári Tamás, Tamásiban pedig Dávid Ibolya igazságügy-miniszter indul újra.

A két párt területi listáját Dávid Ibolya vezeti, őt Fehérvári Tamás, Koltai Tamás, valamint a többi, választáson induló egyéni képviselőjelölt követi.

A listán az MDF megyei elnöke, Timár László a nyolcadik helyet foglalja el.

Koltai Tamás leszögezte: a Fidesz és az MDF az idén áprilisban az előző választásokhoz hasonló eredményt vár, akkor a Fidesz mind az öt egyéni kerületben nyerni tudott.

Kapcsolódó elemek