Megszépül a Főapátság környezete
Megszépítik a világörökségi rangot elnyert Pannonhalmi Főapátság környezetét, a monostor turisztikai vonzerejének fejlesztésére 345 millió forint vissza nem térítendő összeghez jutott pályázat útján, az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló regionális fejlesztés operatív program (ROP) keretében - tájékoztatta az MTI-t Vajdovich Béla projektmenedzser.
Dátum: 2006-05-30 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57460
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:02.818307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlése szerint a támogatási összegből kilencmillió forint saját forrás hozzáadásával rendezik a főapátság főbejárata előtti teret, a belső udvart, továbbá a szabadtéri rendezvények helyszínét és a várat övező körsétányt. Az építészeti, csatornázási korszerűsítésen túl felújítják az útburkolatot és a környezettel harmonizáló növényeket telepítenek.
A gépjárművel érkezők fogadására parkoló létesül a rendezvény- és sportpálya melletti területen. A környezethez méltó pihenőhelyeket alakítanak ki: a turistákat ülőfalak, padok várják majd a téren, amely különleges megvilágítást kap.
A munkálatokban a hosszú tél ugyan kismértékű lemaradást okozott, de ma már az építés program szerinti ütemben halad és várhatóan az év végére befejeződik - mondta a projektmenedzser.
A Pannonhalmi Főapátság egyedülálló vallási, kulturális és történelmi értékek őrzője több mint ezer éve. Tíz éve vált a világörökség részévé.
A beruházók el szeretnék érni, hogy a Pannonhalmára érkező vendégeknek a korábbiaknál színvonalasabb feltételeket biztosítsanak a monostor értékeinek megismeréséhez.
MTI - fidesz.hu