Újabb földrengés Indonéziában
Mérsékelt földrengés rázta meg kedden hajnalban, közép-európai idő szerint fél hatkor Indonézia legkeletibb tartományát, Papuát - jelentette az amerikai geológiai intézet.
Dátum: 2006-05-30 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:03.421838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Richter-skála szerint 5,6 fokos földmozgás pánikot váltott ki a lakosság körében, de nem okozott károkat - közölték helyi illetékesek. Az újabb elemi csapás három nappal követte a Jáva szigeti, szombati pusztító földrengést, melynek legfrissebb jelentések szerint több mint 5400 halálos áldozata volt. A kedd hajnali földrengés epicentruma Papua tartomány fővárosától, Jayapurától 147 kilométerre délre volt. A rengéseket erősen érezni lehetett az epicentrumtól 78 kilométerre nyugatra fekvő, hegyvidéki Jayawijaya körzetben fekvő Wamenában - közölte Simon Rumi, a jayapurai meteorológiai és geofizikai ügynökség illetékese. Hozzáfűzte, hogy esetleges károkról, sebesülésekről nincs értesülése. Ugyancsak érezték a rengéseket Jayapurában, Tanah Merahban és Meraukéban, a sziget déli partvidékén - közölte az illetékes. Jayapura mintegy 3800 kilométerre északkeletre fekszik Jakartától, és 3300 kilométernyire Bantultól, attól az övezettől, amelyet a legsúlyosabban érintett a súlyos következményekkel járó szombati földrengés.
MTI - fidesz.hu