Megerősítették az indonéziai madárinfluenzás eseteteket
Megerősített az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn hat újabb madárinfluenzás megbetegedést Indonéziában, hozzátéve, hogy három fertőzött személy már bele is halt a betegségbe.
Dátum: 2006-05-30 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:04.100575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újabb halálesetekkel a WHO nyilvántartása szerint világszerte 127-re emelkedett a madárinfluenza halálos áldozatainak a száma; tíz országban összesen 224 emberi megbetegedést észleltek.
A WHO közleménye szerint a megerősített újabb fertőzések egyike sem hozható összefüggésbe azzal, hogy az észak-indonéziai Szumátra szigetén felmerült a gyanú, hogy az eddig állatok terjesztette vírusfertőzés esetleg emberről emberre is átterjedhet. A világszervezet hangsúlyozta azt is, hogy a bizonyítottan a madárinfluenzától megbetegedett hat személy egyikéről sem terjedt tovább a fertőzés.
MTI - fidesz.hu