Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elhunyt Imamura Sohei japán filmrendező

Hetvenkilenc éves korában kedden Tokióban elhunyt Imamura Sohei neves japán filmrendező, aki kétszer is elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálmáját.


Dátum: 2006-05-30 11:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57503
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:16.045553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Imamura, akit az 1960-as években indult japán "új hullám" egyik legjelesebb képviselőjének tartottak, pályájának elején olyan nagy mesterek mellett dolgozott, mint Odzu Jaszuhiro vagy Kobajasi Maszaki. 1958-ban az Ellopott vágy című filmjével vált ismertté, amelyben expresszionista-groteszk stílusban szembesítette a nézőket a japán társadalom konzervativizmusával.

Ez a szemlélet jellemezte későbbi munkáit, amelyek közül A háború utáni történet egy bárhölgy szemével (1970), az Enyém a bosszú (1979) és a Miért ne? (1981) vált Nyugaton is ismertté.

1983-ban Fukudzava Sicsiro novelláiból készült döbbenetes hatású, naturalizmustól sem mentes filmje, a Narajama balladája, amelyet Cannes-ban Arany Pálmával jutalmaztak. Tizennégy évvel később újra neki ítélték az egyik legnagyobb európai fesztivál fődíját A tű című filmjéért. 2002-ben egyike volt azoknak a rendezőknek, akik egy-egy epizóddal hozzájárultak a New York-i terrortámadás emlékére készült, 11,,09,01 című nemzetközi filmalkotáshoz.

Imamura, akit Kuroszava Akira halála óta a legnagyobb élő japán filmrendezőnek tartottak, a japán NHK tévécsatorna szerint tavaly óta rákbetegségben szenvedett.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek