Hűvös nyárra készül a kormány
A minisztériumi kiadások ötszázalékos lefaragása a béremelési keret visszafogása - még a nyáron legalább 350 milliárdos megszorítást tervez a kormány. Ennek csak egy részét jelentik az adóemelések, amelyekkel hosszabb távon egyébként sem lehet eredményt elérni.
Dátum: 2006-05-30 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57550
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:29.919358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Alsó hangon" készül 350 milliárdos megszorításra a kormány: a korábban körvonalazódó lefaragások egyre közelebb kerülnek. Közben a külföldi elemzők állítólag 400-450 milliárdot tartanának szükségesnek, ám nem biztos, hogy kapnak ekkora csomagot a nyáron. A megalakuló új kabinet gazdasági programjából még alig ismert valami, a miniszterelnök kilenc törvényjavaslata inkább csak sejteni engedi a változások irányát: a minisztériumok számának csökkentése, az új tárcairányítási rendszer, a parlamenti és önkormányzati képviselők létszámának lefaragása, a képviselői előjogok megnyirbálása és a többi javaslat csupán jelképes összegű spórolást eredményez.
Úgy tudni: a kabinet még az idén, ennél sokkal nagyobb mértékű megszorításokat tervez - legalább 350 milliárdos megtakarításra készül. Ennek azonban csak egy része volna a most sűrűn emlegetett adóemelés. A terv szerint a 15 százalékos körbe tartozó termékek áfáját a kormány még az idén - valószínűleg szeptembertől - 20 százalékra emelné. Az emelés egy év alatt 120 milliárd forintot hozna az államnak, az idén - a bevezetés időpontjától függően - a bevételi többlet 30-40 milliárd forint lehet. Ehhez csatlakozhat még az eva és az echo tervezett emelése (15-ről 20 százalékra az általános, illetve a foglakoztatottat terhelő elvonás esetében). Itt azonban csak néhány milliárdról, legfeljebb tízmilliárd forintos idei bevételről lehet szó, és egyáltalán nem biztos, hogy van lehetőség az évközi emelésre. Ugyanez a helyzet a társasági nyereségadó 2 százalékpontos növekedésével. A befektető-csábítónak szánt 16 százalékos adó 18 százalékra emelése jövőre 70, az idén - szeptemberi bevezetéssel számolva - 25 milliárdot hozna.
Mivel az adóemelések többsége (az szja-kedvezmények eltörlése, szigorítása ugyanúgy szóba került, mint az egészségügyi járulékok emelése) csak januártól kerülhet sor, ezek nem segíthetnek az idei költségvetésen. Ugyanez a probléma a tervbe vett reformintézkedesekkel is. A húszszázalékos közalkalmazotti létszámleépítés az óraszám emelésével járó tízezres pedagóguselbocsátás csak hosszabb tavon jelenthet megtakarítást - az első időkben a kifizetendő végkielégítesek még emelik is a kiadásokat. Ráadásul egy ilyen program meglehetősen hosszan készíthető csak elő - az idén kizárt a megtakarítási hatás.
A készülő tervekben a minisztériumi kiadások 5 százalékos csökkentése szerepel és a közalkalmazotti bérek emelésére elkülönített összeget is befagyasztanák - ez százmilliárd feletti megtakarítást is hozhatna. Aztán jöhet a feketeleves: ha a gyógyszerkasszának előírják az idei gazdálkodási tervek szigorú betartását akkor igencsak kemény intézkedések jönnek. A hiányterv túllépésének elkerülésére a gyógyszerár-támogatások csökkentésétől a nagyon olcsón, vagy "ingyen" beszerezhető, készítmények árának emeléséig sok minden szóba kerülhet. Ez 70 milliárdot is jelenthet a csomagból. A gázár kompenzációs rendszer júliustól tervezett szigorítása is hoz hat a konyhára: a nagyobb fogyasztóknak már csak szociális alapon adott támogatás nyári bevezetése akár 20-30 milliárd forintos megtakarítást is jelenthet - csak az idén.
Az igazság ugyanis az - mondják sokan -‚ hogy a legtöbbet a szociális támogatási rendszer átalakításán, az ellátások csökkentésén spórolhatna a kormány. Ma az állam ugyanis a legtöbbet a nyugdíjakra, és az egyéb szociális juttatásokra költi: a kiadásoknak több mint a harmadát. Az egészségügyre és az oktatásra együtt sem jut ennyi (9,4 illetve 11,3 százaléka a kiadásoknak). Nagyot megtakarítani még az infrastruktúra építésén lehetne: a gazdasági támogatások a kiadásoknak csaknem a 15 százalékát jelentik, és ebből 4 százalékot a közúti közlekedésre költött százmilliárdok tesznek ki, míg 3 százalékot az agrártámogatások. Igaz: az előbbiben benne foglaltatik a nagyvárosi tömegközlekedés támogatása is.
Az állani tulajdonképpen a legkevesebbet arra költi, amin a legtöbbet akarna spórolni: a közigazgatás költsége mindössze a kiadások 6,6 százalékát teszi ki — lehet ezt az arányt tovább csökkenteni, csodát azonban a kiadásokkal aligha tehet a hatékonyabb államigazgatás.
Forrás: Népszabadság
fidesz.hu