Titokban tartja Gyurcsány a kormányprogramot
Bízunk benne, hogy "a virágzó gazdaság" és "a virágzó államháztartás" igaznak bizonyul majd, és nem a "rosszkedvet generáló" ellenzéknek lesz igaza - reagált Navracsics Tibor az alkotmány módosítását célzó törvényjavaslattal kapcsolatban elhangzott kormányfői expozéra.
Dátum: 2006-05-30 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:31.152249, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor frakcióvezető, aki országgyűlési képviselőként és frakcióvezetőként először szólalt fel a parlamentben arra kérte Gyurcsány Ferencet, vegye komolyan az ellenzéket és avassa be a kormányprogram részleteibe. "Ön itt közel fél órán keresztül egy olyan dokumentumról beszélt, ami önnél van és senki másnál nincs; megfosztott minket attól, hogy megismerhessük a kormányprogramot" - mondta, hozzátéve: ennek hiányában nem lehet szó racionális vitáról.
A Fidesz "alkotó ellenzék" önértelmezéséről szólva azt mondta: "úgy gondoljuk, a nemzet érdekében mi tudunk hozzátenni ahhoz, hogy a törvényhozás munkája szakmailag hitelesebb és jobb legyen".
Ezzel összefüggésben arra emlékeztetett, hogy az elmúlt egy hónapban, "amíg önök kormányprogramot írtak, illetve ön blogot írt több esetben", a Fidesz több törvényjavaslatot is benyújtott a Háznak, ám ezekre "a párbeszéd jegyében" még semmi választ nem kapott.
Gyurcsány Ferenc azon kijelentésével kapcsolatban, hogy "több demokráciát Magyarországon úgy fogalmazott: "mi is azt mondjuk, hogy több demokráciát".
"Ne üldözzenek senkit amiatt, mert a Fidesz - Polgári Szövetség mellett a választási kampányban kiállt, vagy éppenséggel merészel országgyűlési képviselő lenni." - hangsúlyozta, hiányolva, hogy a kormányfő még mindig nem adott választ a Semjén Zsolt KDNP-frakcióvezetővel közösen e témában írt levelére.
"Erősítse meg, hogy ma Magyarországon politikai okok miatt, akár jobb, akár baloldali meggyőződésű valaki, nem üldözhetik a munkahelyén" - kérte.
A politikus azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz támogatja a kormányzati szerkezet átalakításával kapcsolatos alkotmánymódosítást azt közölte: "meggyőződésünk, hogy aki a választást megnyerte és joga van kormányt alakítani, annak joga van a kormányzat szerkezetét is megválasztani magának."
A frakcióvezető arra kérte Gyurcsány Ferenc kormányfőt, hogy az eddigi hagyománynak megfelelően hivatalba lépésekor számoljon be arról, milyen állapotban van az ország az új kormányzati ciklus kezdetén. "Nem tizenhat év, először a négy év mérlegét kell megvonni, néha a kevesebb több" - tette hozzá.
Navracsics bízik benne, hogy a szocialisták választási programjának elemei a kormányprogramban is megjelennek majd, mint ahogyan reméli azt is, hogy "nem igazak azok a sajtóértesülések és hivatalosan még meg nem erősített értesülések, amelyek több ezer pedagógus, több ezer köztisztviselő elbocsátásával riogatnak.
Bízunk benne, hogy az, ami az önök választási programjának alapját jelentette, hogy tulajdonképpen egy virágzó gazdaságról és államháztartásról van szó igaznak bizonyul, és nem pedig az ellenzéknek, akit azzal vádoltak, hogy rossz kedvet generálnak ebben az országban, lesz igaza - mondta Navracsics Tibor.
fidesz.hu