Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromnyelvű személyi igazolványokat lehet kérelmezni Dél-Tirolban

Háromnyelvű személyi igazolványokat adnak ki az Olaszországhoz tartozó Dél-Tirol egyes térségeiben: szerdától a kis létszámú ladin népcsoport tagjai kérelmezhetik, hogy az igazolványukat az olasz és a német mellett anyanyelvükön is kiállítsák a hatóságok.


Dátum: 2006-05-30 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:31.467593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az új törvényi szabályozás megalkotását a dél-tiroli németek és ladinok érdekeit képviselő Dél-Tiroli Néppárt (Südtiroler Volkspartei - SVP) kezdeményezte. Az új törvényi szabályozás megszületése még a Berlusconi-kormány időszakából származik, a vonatkozó jogszabály az Olasz Köztársaság hivatalos lapjában történő közzététellel válik hatályossá szerdán.

A Dél-Tirolhoz tartozó ladin nyelvű körzetek (Gröden és Gadertal) területi hatáskörébe tartozó személyi igazolvány lesz az egyetlen egész Olaszországban, amelyet három nyelven állíthatnak ki.

A közel 475 ezer fős népességű Dél-Tirol lakosságának 68 százaléka német anyanyelvű, 28 százaléka olasz ajkú, míg a svájci rétorománhoz hasonló ladin nyelven beszélők a lakosság 4 százalékát adják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek