Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Liga Szakszervezetek tiltakoznak a fűnyíró-elv alkalmazása ellen

A Liga Szakszervezetek elnöksége megdöbbenésének ad hangot, hogy a létszámleépítés kizárólag pénzügyi megközelítése elsőbbséget élvez a közszolgáltató rendszerek hatékonyságának javításáról szóló javaslatokkal szemben - áll a testület kedden az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.


Dátum: 2006-05-30 16:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:31.755173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnökség értékelése szerint mindez elfogadhatatlan, mivel a pénzügyminiszter a köztisztviselők és a közalkalmazottak ötödének elbocsátásáról a szakmai vélemények meghallgatása és a társadalmi partnerekkel történő egyeztetés nélkül nyilatkozott. Az általa felvázolt tervezet - véli a Liga Szakszervezetek elnöksége - foglalkoztatáspolitikai és szolgáltatási szempontból is hátrányos.

A Liga Szakszervezetek szerint csupán a költségvetés egyensúlyát szem előtt tartó megközelítés a szolgáltatások minőségének javítása helyett a fűnyíró-elv alkalmazásának előkészítését szolgálja. Így az félelmet és feszültséget gerjeszt a dolgozókban.

Az érdekképviselet szerint elfogadhatatlan továbbá az is, hogy a 20 százalékos létszámcsökkentés következményeképpen az állam a az amúgy is túlterhelt dolgozókkal végeztetné el az elbocsátások nyomán keletkező többletfeladatokat. Ez nyilvánvalóan - tartalmazza az állásfoglalás - a szolgáltatások minőségének azonnali romlásához és jelentős munkanélküliség-növekedéshez vezet.

A Liga Szakszervezetek vezető testületének álláspontja szerint a szóban forgó koncepció elfogadásának egyetlen helyes útja, ha a kormány megvizsgálja a közszolgáltatások esetleges változtatásának lehetőségét és az egyeztetés nyomán kialakított feladatokhoz szabja a szükséges dolgozói létszámot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek