Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szántó Judit kapta a Wessely műfordítói díjat

Szántó Judit kapta idén a Wessely műfordítói díjat - tájékoztatta az Európa Könyvkiadó az MTI-t kedden.


Dátum: 2006-05-30 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:56:32.677386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az irodalmi és műfordítói tevékenységet elismerő díjat 1980-ban hozta létre Wessely László testvére, az azóta szintén elhunyt André Wessel. A könyvkiadó ismertetése szerint Szántó Judit 1965 óta külső munkatársa az Európa Könyvkiadónak, számtalan műnek volt szerkesztője vagy kontrollszerkesztője, több fontos drámakötetet válogatott össze és látott el utószóval, az Írók világa sorozatba pedig kismonográfiát írt Ibsenről.

Műfordítással rendszeresen 1988 óta foglalkozik. Németből, franciából és elsősorban angolból egyaránt kiválóan fordít, olyan műgonddal, odafigyeléssel és hibátlan magyar nyelvérzékkel, ami sajnos manapság, a könyvkiadás túlzott kommercializálódása közepette, szinte ritkaságszámba megy. Ráadásul Szántó Judit a legjobb fajta műfordító, az, akit a könyvkiadók a legjobban szeretnek: "mindenevő". Igényes lektűröket éppúgy fordít, mint nonfictiont vagy minőségi irodalmat - olvasható a kiadó közleményében.

Szántó Judit jelenleg Amos Oz monumentális irodalmi önéletrajzán és családtörténetén, az A Tale of Love and Darkness című könyv fordításán dolgozik, amely az idén karácsonykor jelenik meg. A díj átadása június 7-én lesz az Európa Könyvkiadónál.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek