Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ötvenhatosok nem közösködnek a Gyurcsány-kormánnyal

A meghatározó ötvenhatos szervezetek leszögezik: nem közösködnek a Gyurcsány-kormánnyal az 1956-os szabadságharc és forradalom ötvenedik évfordulójának megünneplésében.


Dátum: 2006-05-31 07:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:36.009100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bizonyos, hogy az '56-os forradalmárok és szabadságharcosok zöme nem fog együtt ünnepelni öt hónap múlva a kormánynyal.

Wittner Mária egykori halálraítélt, a Fidesz országgyűlési képviselője ezt azzal indokolta, hogy ha október 23-án közös ünnepléseket tartanának, azokon egészen másra emlékeznének a fél évszázada megnyilvánult nemzeti szabadságvágy hű képviselői és a kommunista diktatúra örökösei, köztük a kormány.

Ami az emlékév állami programját illeti, az ünnepségek szervezését előkészítő koordinációs testület élén Kiss Péter [jelenleg a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter, volt KISZ-vezető] áll. A programokban érintett minisztériumok a jelenlegi kormányzati felállás szerint: a belügyi, a honvédelmi, a külügyi, az oktatási tárca és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM).

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek