Letette az esküt a Központi Hírszerző Ügynökség új igazgatója
Letette a hivatali esküt Michael Hayden, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) új igazgatója, aki nagyfokú hozzáértést és együttműködési készséget vár el beosztottaitól a CIA-nak az amerikai hírszerző közösségen belüli központi szerepének biztosítása végett.
Dátum: 2006-05-31 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:36.902949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hayden, a légierő négycsillagos tábornoka kedden John Negroponte nemzeti hírszerzési igazgató előtt tette le hivatali esküjét, amelyet másnap George Bush amerikai elnök előtt is megismétel majd a CIA Virginia szövetségi állambeli székházában.
Az új igazgató az ügynökség személyi állománya előtt mondott első beszédében azt hangoztatta, hogy csak a CIA képes betölteni annak a "kötőszövetnek" a szerepét, amely egybefogja az amerikai hírszerző közösség különböző szervezeteit. Hayden leszögezte, hogy nagyfokú hozzáértést és együttműködési készséget vár el beosztottaitól, biztosítandó, hogy a CIA ne csak nevében legyen "központi" (a hírszerző közösségen belül) - közölte Jennifer Millerwise Dyke CIA-szóvivő.
A Központi Hírszerző Ügynökség korábban kiemelkedett a 16 polgári és katonai szervezetből álló amerikai hírszerző közösségből, amelyet mint "első az egyenlők között" a CIA igazgatója fogott össze.
A 2004-es hírszerzési reform azonban egyenjogúvá tette a többi szervezettel, köztük az elektronikus felderítést végző Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) és a Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) nevű katonai hírszerző szervezettel.
Hayden - aki a CIA huszadik igazgatója - 1999 és 2005 között az NSA-t irányította, tavaly pedig Negroponte helyettesének nevezték ki.
MTI - fidesz.hu