Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négy rendőr megsebesült a párizsi összecsapásokban

Négy rendőr megsebesült szerdára virradóra a Párizs északi külvárosaiban zajló összecsapásokban. A zavargások ugyanazokban a körzetben törtek ki, mint tavaly ősszel.


Dátum: 2006-05-31 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:38.126192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedden este Montfermeil-ben három rendőrtisztviselő sebesült meg, amikor összetűzésbe keveredtek egy rendőrőrsöt kővel dobáló fiatalokkal. Clichy-sous-Bois és Montfermeil határán négy rendőrre gyújtottak rá egy gépkocsit. Ugyancsak Montfermeil-ben éjfél körül egy rendőrjárőrt dobáltak meg. A feldühödött fiatalok legalább egy tucatnyi gépkocsit gyújtottak meg - közölte a helyi rendőrség.

A hatóságok összesen öt személyt vettek őrizetbe az éjszaka folyamán a két külvárosban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek