Horn Gyula is a kormány tanácsadója?
A kormányszóvivői iroda hétfőn még cáfolta, hogy felkérnék kormánytanácsadónak Horn Gyulát, aki 1994 és '98 között volt a szocialista-szabad demokrata kormány miniszterelnöke.
Dátum: 2006-05-31 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57584
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:40.287785, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tegnap azonban az Inforádió az egykori miniszterelnök titkárságától úgy értesült: Horn Gyulát már több mint egy hete levélben kérte fel a tisztségre Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök. Kormány közeli forrásból ezt lapunknak is megerősítették.
Egy májusi kormányhatározat értelmében kormánytanácsadók lehetnek a volt miniszterelnökök. A határozatból kiderül, hogy a miniszterelnök a korábbi kormányfők sokoldalú tapasztalatait hasznosítaná a jelentősebb társadalmi és gazdaságpolitikai, valamint a kül- és biztonságpolitikai döntések előkészítésében. A feladat ellátásához szükséges feltételeket a Miniszterelnöki Hivatal biztosítja, hogy ez pontosan mekkora apparátust és mennyi pénzt jelent, még nem közölték.
Az Origo információi szerint már felkérték kormánytanácsadónak Medgyessy Pétert is, a lap úgy tudja, hogy még nem döntöttek az ügyben. A Népszabadság korábban úgy értesült, hogy Medgyessy Péter utazó nagykövet marad.
Magyar Hírlap - fidesz.hu