Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békésen távozna a ciszjordániai zsidók fele

A ciszjordániai zsidó telepeseknek 44 százaléka kész lenne ellenállás nélkül elhagyni otthonát, ha Izrael a kolóniák felszámolásáról döntene - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet szerdán tett közzé a Maariv című izraeli napilap.


Dátum: 2006-05-31 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57592
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:42.613778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Geocartographia intézet által végzett közvélemény-kutatás jelentős változást mutat egy évvel ezelőtthöz képest. Akkor csupán a telepesek 25 százaléka fogadta el az evakuálási terveket. A 240 ezer telepest reprezentálóktól azt kérdezték, hogy hajlandók-e elhagyni otthonukat az izraeli "átcsoportosítási" terv alapján, amelynek értelmében felszámolnának egyes elszigetelt településeket és a nagyobbakat megerősítenék. Olyanokat is megkérdeztek, akiket az evakuáció valószínűleg nem érint. Arra azonban nem kérdeztek rá, hogy miért lennének készek a távozásra.

A települések feladása, amely izraeli hivatalos személyek szerint mintegy 70 ezer embert érintene, része Ehud Olmert izraeli kormányfő egyoldalú határrögzítési tervének, arra az esetre, ha nem sikerülne béketárgyalásokat folytatni a palesztinokkal. A Maariv arra is kitért, hogy az elmúlt időben egyre több telepes kezdte el árulni házát, és arányuk 15 százalékkal nőtt 2001 óta. Pontos adatokkal azonban nem szolgált a lap, amely úgy tudja, hogy Olmert három szakaszban akarja végrehajtani ciszjordániai tervét. Az izraeli kormányfő korábban 2010-et jelölte meg a határrendezés időpontjául, amennyiben a békefolyamat nem mozdul el a holtpontról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek