Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály: Nem tudjuk, mi vár az országra

"Nem könnyű olvasmány" a 83 oldalas kormányprogram - jelentette ki a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel Varga Mihály, a Fidesz alelnöke, a párt frakcióvezető-helyettese.


Dátum: 2006-05-31 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:43.504976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály szerint nem a program bonyolultsága a probléma, hanem az, hogy a tervek "puhák és megfoghatatlanok".

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hogy "ebből még minden lehet", de nem világos, hogy min is dolgoztak a kormány szakértői egy teljes hónapon át. Megítélése szerint a közzétett dokumentumból nem derül ki, mi vár az országra.

A kormányprogram olyan, mint a terápia, mindenek előtt pontos diagnózis kell hozzá - mondta Varga Mihály. Véleménye szerint az államkasszával nagy baj van, a pontos helyzet viszont még nem ismeretes.

A Fidesz vezető politikusa Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök keddi beszédére reagálva kijelentette: nagyobb toleranciát és kevésbé agresszív hangot várt volna el a kormányfőtől. A miniszterelnöknek "gesztust kellett volna tennie" az ellenzéknek - vélte Varga Mihály.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek