Négyszáznyolcvan amerikai nukleáris robbanófej Európában
A NATO-val kötött megállapodások alapján jelenleg 480 amerikai nukleáris robbanófejet állomásoztatnak hat európai országban - hívta fel a figyelmet a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet az olasz szenátusnak készített jelentésében, s egyúttal e tömegpusztító fegyverek kivonását követelte.
Dátum: 2006-05-31 10:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:43.796027, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelentés szerint az amerikai nukleáris tölteteket Olaszországban, Belgiumban, Nagy-Britanniában, Németországban, Hollandiában és Törökországban tárolják.
A Greenpeace a jelentésben javasolta, hogy az európai uniós tagországok védelmi miniszterei június 8-án esedékes brüsszeli találkozójukon egyeztessék az Egyesült Államokkal e robbanófejek Európából való kivonásának menetrendjét. A Greenpeace ezt azzal indokolta, hogy minden ilyen robbanófej csak akadályt képez a vitatott iráni atomprogramról Teheránnal folytatott tárgyalások előtt.
Olaszországban 90 amerikai nukleáris robbanófejet tárolnak. Közvélemény-kutatások szerint az erről értesült olaszok 60 százalékát ez aggasztja. Az olasz lakosság 70 százaléka, az érintett
európai országok lakosságának 60 százaléka pedig egyáltalán nem is hallott e tömegpusztító fegyverek hazájuk területén történő állomásoztatásáról. E robbanófejek töltetének hatóereje tízszer nagyobb a Hirosimára ledobott atombombáénál. "Az amerikai elnök az olasz hatóságokkal való előzetes egyeztetés nélkül is parancsot adhat e fegyverek bevetésére" - hangsúlyozta a jelentésben a Greenpeace olaszországi koordinátora.
MTI - fidesz.hu