Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túszdráma Moszkvában

Ma még mindig több mint 500 embert tartanak fogva azok a csecsen fegyveresek, akik szerdán este elfoglaltak egy színházat Moszkva belvárosában. A mintegy 40-50 csecsen azt követeli, hogy 7 napon belül vonják ki az orosz csapatokat Csecsenföldről.


Dátum: 2002-10-24 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:25.034478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A túszejtők közölték: ha nem teljesítik feltételeiket, felrobbantják a színház épületét, amelyet már alá is aknáztak. A reggeli órákban kisebb robbanást lehetett hallani a színház épülete felől. A túszok arról számoltak be mobiltelefonon, hogy fogvatartóik testére pokolgépek vannak erősítve, és több robbanószerkezetet helyeztek el az épületben. A biztonsági erők által körülzárt épület mellett megjelentek a túszok hozzátartozói is. Moszkvában harckészültségbe helyezték a Szövetségi Biztonsági Szolgálat egységeit, és megerősítették valamennyi stratégiai fontosságú épület védelmét. A támadók szabadon engedtek számos gyermeket, terhes nőt, és - egyes hírek szerint - elengedték a kaukázusi, továbbá a külföldi túszokat is. Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ugyanakkor német forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy még mindig vannak külföldiek az épületben. A moszkvai magyar nagykövetségnek egyelőre nincsenek információi arról, hogy magyarok is lennének a túszok között.

Egyes hírek szerint az elengedett, illetve a rajtaütés pillanataiban megszökött emberekkel együtt már 180-an szabadultak ki a fegyveresek fogságából. Mindazonáltal még mindig nagy a bizonytalanság a túszok számát illetően. Egy túsz szerint több mint ezren vannak az épületben. A hatóságok élelmet szállíttattak a körülzárt épülethez, de egyelőre nem tudni, hogyan fogják eljuttatni a foglyokhoz.

Szergej Jasztrzsembszkij, az orosz elnök információs tanácsadója szerint az eddigi adatok alapján nincsenek halálos áldozatai és súlyos sebesültjei a túszdrámának. Az épület közelében lévők ugyanakkor hajnalban több lövést hallottak; a támadók internetes honlapja szerint lelőttek egy rendőrt, aki megközelítette a színház főbejáratát.

Ahmad Kadirov, a Moszkva-barát grozniji adminisztráció első embere felajánlotta közvetítői szerepét. A fegyveresekkel a helyszínen felvette a kapcsolatot Aszlanbek Aszlahanov, az orosz törvényhozás alsóháza - az állami duma - csecsen képviselője, és Ruszlan Haszbulatov, a Borisz Jelcin elnök elleni 1993-as parlamenti lázadásban főszerepet játszó, ugyancsak csecsen nemzetiségű egykori házelnök. Haszbulatov hangsúlyozta: a terroristáknak meg kell érteniük, hogy a túszszedő akció rontja a csecsenföldi rendezés lehetőségét. Haszbulatov nyilatkozata szerint az orosz hatóságok készek lehetővé tenni a túszejtő csecsen fegyvereseknek, hogy bántatlanul külföldre távozzanak, ha elengedik túszaikat.

A csecsen szakadár Kavkazcentr hírügynökség és a BBC rádió orosz adása szerint a terroristákat Movszar Barajev vezeti, annak az Arbi Barajev hadúrnak a fivére, aki tavaly esett el a csecsenföldi harcokban. Arkagyij Baszkajev vezérezredes, az állami duma képviselője, Groznij egykori városparancsnoka szerint nem zárható ki, hogy összehangolt nemzetközi akciósorozat részéről van szó, amelynek szálai az al-Kaida terrorszervezethez vezethetnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek