Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem mérgezték meg Milosevicet

Nem mérgezés, természetes okok idézték elő Slobodan Milosevic halálát, de a biztonsági szabályok áthágásával a volt jugoszláv elnöknek lehetősége volt az öngyógyszerezésre - állapította meg a hágai Nemzetközi Törvényszék szerdán közzétett belső jelentése.


Dátum: 2006-05-31 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57609
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:47.847294, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Semmit sem találtunk, amely alátámasztotta volna a média egy részében Milosevic meggyilkolásáról, elsősorban megmérgezéséről elhangzott állításokat" - hangsúlyozza a törvényszék scheveningeni börtönében márciusban elhunyt volt jugoszláv államfő halálának körülményeiről készült jelentés.

"Olyan következtetés sem vonható le, hogy kezelőorvosai nem gondoskodtak volna Milosevic megfelelő gyógyellátásáról" - áll a dokumentumban.

A jelentés ugyanakkor megemlítette, hogy a volt jugoszláv elnök sokszor nem fogadta meg orvosai tanácsait, néhány felírt gyógyszer bevételét megtagadta, míg mások előírt adagolásán változtatott.

"Önhatalmúlag gyógyszerezte magát alkalmazott" - emelte ki a törvényszék, amely szerint a szakértők eltérő véleményeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, vajon egy műtéti beavatkozás megakadályozhatta volna-e Milosevic halálát.

A háborús bűnökkel vádolt volt jugoszláv elnök elhalálozása ügyében korábban holland ügyészek is vizsgálódtak. Ők áprilisban arra az eredményre jutottak, hogy Milosevic halálát szívroham okozta, merényletre utaló nyomokat nem találták. A toxikológiai vizsgálatok szintén nem mutatták ki Milosevic szervezetében mérgezés vagy olyan anyagok maradványait, amelyek szívrohamot idézhettek volna elő.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek