Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fellebbezést nyújtottak be a Turul bontása ellen

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének tudomása szerint Budapest XII. kerületi önkormányzata fellebbezést nyújtott be a budavári önkormányzat jegyzőjének azon határozata ellen, amelyben elrendelte az építési engedély nélkül felállított turulszobor bontását.


Dátum: 2006-05-31 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57613
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:49.079241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fellebbezést másodfokú hatóságként a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnak kell elbírálnia.

Forgács Imre hivatalvezető az MTI-nek szerdán megerősítette azt a sajtóinformációt is, hogy Mitnyan György XII. kerületi polgármester, akinek utasítására került sor a műalkotás elhelyezésére, egyúttal a Fővárosi Főügyészséghez is fordult az ügyben.

A polgármester a XII. kerületi önkormányzat nevében törvényességi vizsgálatot kezdeményezett a Közigazgatási Hivatal Építésügyi főosztálya és hivatalvezetője több határozata ellen, amelyeket a turulszobor fennmaradási engedélyezési ügyében adtak ki. Forgács Imre hivatalvezető az MTI-nek egyelőre nem kívánta kommentálni a történteket.

A XII. kerületi polgármester szerdán az ügyről nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek