Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az arab szűkmarkúság és az Olmert-terv szorításában

Habár a januári palesztin parlamenti választásokat nagy fölénnyel megnyerő Hamász küldöttei márciusban átfogó körutat tettek az arab országokban, az utóbbiak nem sietnek pénzügyi mentőövet nyújtani a palesztin kormánynak. Utóbbit roppant kellemetlenül érintette, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok befagyasztotta a Palesztin Hatóságnak folyósított, évi több százmillió dollárra rúgó segélyeket, miután a Hamász változatlanul a céljának tekinti Izrael elpusztítását.


Dátum: 2006-05-31 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:50.602759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


CSODÁLAT ÉS UTÁLAT KÖZÖTT

Három évvel ezelőtt az Arab Liga 22 tagállama határozatot fogadott el. Ennek értelmében mindannyian elismernék Izraelt, és hajlandók volnának békét kötni vele, ha a zsidó állam kivonulna az általa 1967-ben megszállt összes területről. A januárban hatalomra jutott Hamász azonban elutasítja a 2003-ban megfogalmazott kompromisszumot, és arra sem hajlandó, hogy elismerje a korábbi (Fatah vezette) palesztin kormányok és Izrael között létrejött megállapodásokat.

Az arab országok lakosságának jelentős része csodálja a Hamász kemény magatartását. A közel-keleti térséget hatalmába kerítő vallási buzgalom erősödésének hatására tisztelettel adóznak a Hamász iszlámista ideológiájának is. Sokan kárörvendve figyelték a Hamász szekuláris vetélytársának, a Fatahnak a januári választásokon elszenvedett megalázó vereségét, mert abból mintegy figyelmeztetést véltek kiolvasni saját korrupt és monopol helyzetű kormányuk címére.

A fenti érzelmekre építve tett körutat márciusban egy Hamász-küldöttség számos arab országban, támogatást kérve a testvéri államoktól. Ennek során azzal érvelt, hogy Izrael egyoldalú politikája megtorpedózza a közel-keleti békét célzó arab erőfeszítéseket. A delegáció útját áradozó vezércikkek kísérték az arab sajtóban; szerzőik képmutatónak nevezték a Nyugat kormányait, amelyek demokratizálást kérnek számon az arab országoktól, ám nem hajlandók elfogadni a demokratikusan lezajlott palesztin választások eredményét, a Hamász hatalomra jutását.

Csakhogy az arab kormányzati hivatalokban - a sajtóval ellentétben - utálattól ellenségességig terjedő érzelmek tapinthatók ki a Hamásszal szemben. Egyes országok - például Egyiptom és Jordánia - nyugalmat akarnak a határaik mentén; egyúttal rettegnek minden olyan fejleménytől, amely bátorítást nyújthatna saját, erős iszlámista ellenzéküknek. Jordánia néhány évvel ezelőtt kiutasította a Hamász több vezetőjét, majd a rendőrség szétvert egy állítólagos Hamász-tagokból verbuválódott fegyveres bandát. Ennek nyomán a hatóságok lemondták Mahmúd Zahar palesztin külügyminiszter Ammánba tervezett látogatását.

ARAB KONSZENZUS, HAMÁSZ NÉLKÜL

Egyiptomi politikusok ugyan hajlandók voltak fogadni a Hamász küldötteit, ám bizalmas körben azt a nézetet képviselik, hogy a Hamászt mindaddig elutasítóan kell kezelni, amíg el nem ismeri Izraelt, és nem tesz hitet a korábbi egyezmények tiszteletben tartása mellett - írta a The Economist.

A Perzsa-öböl gazdag királyságai kevésbé érzik fenyegetve magukat a Hamász radikális ideológiája által. Mindazonáltal ők is belefáradtak már az elutasítás politikájába. Szaúd-Arábia például nagylelkű támogatója volt a múltban a palesztinoknak, és a királyi család tagjai szívügyüknek tekintik az iszlámista mozgalmak céljait. Csakhogy a Szaúd nemzetség tagjai előnyben részesítik az iszlám reakciós, vahhábita válfaját a Hamász modernebb, republikánus felfogásával szemben. Ráadásul gyanakvó szemmel figyelik a Hamász szoros viszonyát Iránhoz, amely a maga részéről szintén igényt formál az iszlám világon belüli vezető szerepre - vagyis vetélytársa Szaúd-Arábiának.

"Persze, hogy vannak a pénzügyi támogatásnak emberi vonatkozásai is - magyarázta a kormányzati hozzáállást egy Öböl-menti arab állam minisztere. - Ugyanakkor viszont az arab államok között konszenzus alakult ki a (közel-keleti kérdés) békés megoldásáról, ezért azt szeretnénk, ha ehhez a Hamász is csatlakozna."

Még Szíriát is, amely pedig évek óta nyújt menedéket a Hamász Palesztinán kívül élő vezetőinek, hullámzó viszony fűzi a radikális palesztin szervezethez. Damaszkusz ugyan úgy véli, hogy Palesztina szempontjából nagyszerű dolog volt az iszlámista mozgalom győzelme a parlamenti választásokon. Ugyanakkor Szíriában továbbra is főbenjáró bűnnek számít a puszta tagság a Muzulmán Testvériségben - amelynek a Hamász az egyik tagszervezete! A Muzulmán Testvériség szíriai csoportjának egyik száműzetésben élő vezetője nemrég csatlakozott a szíriai ellenzék más képviselőihez, s együtt jelentették be: közös frontot hoztak létre Bassár al-Aszad elnök megdöntése céljából.

A palesztinoknak ma nem ígéretekre, hanem leginkább pénzre van szükségük. Márpedig éppen a finanszírozás kérdése az, amelyben a legegyértelműbben megmutatkozik az arab rezsimek kétértelmű magatartása. Zsarolásként ítélik el azt, hogy a Nyugat nem hajlandó pénzt folyósítani a Hamász vezette kormánynak, illetve, hogy az Egyesült Államok közbelépése meghiúsítja a bankokon keresztül történő átutalásokat. Ugyanakkor enyhén szólva is fukar kézzel mérik a Palesztin Hatóságnak címzett anyagi segítséget.

A palesztin tömegek fokozódó nyomorúságát látva iszlámista csoportok gyűjtést indítottak magánadományok fogadása és továbbítása céljából. E felhívások hallatán, valamint látva azt, hogy a nem arab Irán 50 millió dollárt ígért a palesztin kormánynak, egyes arab államok is észbe kaptak: Katar 50 millió, Szaúd-Arábia 90 millió, az Arab Valuta Alap pedig mintegy 50 millió dollár segélyre tett ígéretet. Ám a márciusban tartott arab csúcsértekezleten a kormányok csupán arra voltak hajlandók, hogy fenntartsák a palesztin kormánynak ígért korábbi pénzügyi segítség szintjét. Az Arab Liga átutalási kísérletei, amelyekkel megpróbálta megkerülni a Washington retorzióitól tartó bankokat, eddig vajmi kevés eredményt hoztak.

A közel-keleti béke előmozdításán fáradozó nemzetközi kvartett (Egyesült Államok, Oroszország, EU, ENSZ) májusban New Yorkban tartott találkozójának alkalmából egyiptomi, jordániai és szaúd-arábiai diplomaták erőteljesen érveltek a pénzügyi blokád lazítása mellett. Egyelőre azonban az arab kormányok alighanem úgy érzik, hogy fel kell sorakozniuk az Egyesült Államok politikája mellett, amelynek célja a Hamász sarokba szorítása.

Kérdés azonban, hogy ez a taktika célra vezető-e. A fundamentalisták fő érve Izrael és a vele kötött megállapodások ellen éppen az, hogy ez a politika - amelyet Jasszer Arafat palesztin elnök és az általa vezetett Fatah követett - végső soron nem vezetett sehova. Ma a palesztinok rosszabb tárgyalási pozícióban vannak, mint az oslói folyamat előtt.

"Arafat elismerte Izraelt - és mit kapott érte cserébe? - tette föl a kérdést a Der Spiegel riporterének Nájef ar-Radzsúb, a Hamász-kormány vallásügyi minisztere. - Testvéreink a Fatah mozgalomban koldusokká lettek. Mi nem fogjuk ugyanezt a hibát elkövetni. Izraelnek előbb maradéktalanul ki kell vonulnia a Jordán folyó nyugati partjáról, azután elkezdhetünk tárgyalni."

ÚJ SZEREPLŐK A KÖZEL-KELETI SAKKTÁBLÁN

A "maradéktalan kivonulásra" azonban ma sincs nagyobb esély, mint korábban bármikor. Ráadásul januárban alapvetően megváltozott a közel-keleti politikai porond szereplőinek "stáblistája". A Gázai övezet feladását elhatározó - és azt a szélsőséges ortodox zsidó telepesek ellenállásával szemben is keresztülvivő - Ariel Saron izraeli miniszterelnök súlyos agyvérzés nyomán kómába került, s azóta sem tért magához. Három héttel később a Hamász nyerte a palesztin parlamenti választásokat, és így jogot szerzett az új kormány megalakításához. Ennek fényében a márciusi választásokat Izraelben megnyerő Kadima párt vezére, Ehud Olmert (egyben Saron utóda a kormányfői székben) világossá tette: Izrael nem tárgyal a Hamásszal mindaddig, amíg az nem tesz eleget három feltételnek: Izrael állam elismerése, az erőszak elutasítása, valamint a korábban Izrael és a Palesztin Hatóság között létrejött megállapodások tiszteletben tartása.

Olmert az év végéig adott időt az új palesztin kormánynak ahhoz, hogy elfogadja a tárgyalások felújításának fenti feltételeit. Ellenkező esetben Izrael 2010-ig egyoldalúan fogja kijelölni azt a határvonalat, amelyet Ciszjordánia (részleges) kiürítése után a zsidó és a majdani palesztin állam határának kíván tekinteni. Olmert szavaiból világosan kitűnt, hogy az izraeli kormánynak esze ágában sincs a teljes nyugati part feladása és "átadása" a palesztinoknak. A zsidó állam feladna Ciszjordániában néhány elszigetelt zsidó telepet, a nagyobb teleptömböket viszont véglegesen az izraeli terület részének tekintené.

A Hamász-kormány szempontjából nem sok jót ígér az a körülmény, hogy George Bush amerikai elnök - Olmert május végén tett washingtoni látogatása után - megértően nyilatkozott a tervről, noha korábban elvetette azt. A palesztin kormány így kutyaszorítóba kerülhet. Egyfelől "körmére ég" a költségvetési vészhelyzet (a kormányzati alkalmazottak március óta nem kaptak fizetést), miközben nincs kilátásban a külföldi segélyek jelentős, az EU és Washington befagyasztott támogatását pótló növelése. Másfelől "ketyeg" az Olmert-féle óra: amennyiben Iszmáil Haníje kormánya hét hónapon belül nem teljesíti Jeruzsálem feltételeit a béketárgyalások folytatására, a zsidó állam egyoldalúan fogja kijelölni keleti határait - azaz a majdani palesztin állam határát is. Ezáltal pedig a 60 éve saját államra váró palesztinoknak csupán torzó maradna az ENSZ eredeti béketervében előirányzott saját felségterületből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek