Franciaország elszigetelődött?
Híres arroganciája ellenére az európai politikát ötven éven át Franciaország határozta meg, amely az európai alkotmányos szerződés népszavazáson történt elutasítása óta egyre inkább elszigetelődik a nemzetközi színtéren - véli Alain Duhamel francia politikai elemző a Libération című napilapban szerdán közölt elemzésében.
Dátum: 2006-05-31 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57625
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:52.733922, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az örök francia arrogancia, a mezőgazdasági rögeszme, a koalícióépítés krónikus képtelensége ellenére 1950 és 2005 között Franciaország az egyik legbefolyásosabb európai nemzet volt, amely ambiciózus terveivel és fontos fejlesztéseket sürgető kezdeményezéseivel lelkesítette a többi tagállamot is - mutat rá a francia elemző. Robert Schuman kereszténydemokrata politikus tette Franciaországot az Európai Unió alapító nemzetévé, s az európai építkezés valamennyi részletében tevékenyen vettek részt francia elnökök. Charles de Gaulle-nak köszönhető a francia-német megbékélés, amely Európa motorját biztosítja, Georges Pompidou nyitotta meg Európa ajtaját a britek előtt. Valéry Giscard d,Estaing és Helmut Schmidt német kancellár együtt erősítette meg a szociális és gazdasági válságban Európát, míg Margaret Thatcher brit miniszterelnök tiltakozásával szemben Francois Mitterrand nevéhez fűzhető az európai piac megalkotása az euró bevezetésével - emlékeztet Duhamel. Véleménye szerint Jacques Chirac jelenlegi elnök "eurorealistaként" akarta az európai alkotmányt ratifikálni és az európai katonai erőt létrehozni.
Duhamel szerint "ötven-ötvenöt éven át Európa volt Franciaország legfőbb és talán egyetlen nemzetközi hőstette", amelynek az európai alkotmány tavaly május 29-i népszavazáson történt elutasítása hirtelen véget vetett. Franciaország vezetői fogalmazták azt az alkotmányt, amelyet a nép elvetett, és ezzel az ország elszigetelődött, Európa pedig elsüllyedt. Párizs elvesztette előőrs szerepét, és már senki nem veszi komolyan az Európa újraindítását kezdeményező felvetéseit. Nincs többé befolyása az Európai Bizottságban, amely iróniával és türelmetlenül tekint rá. Chirac minden idők francia elnökei közül a leggyengébb és a leglenézettebb lett az európai színtéren.
Az elemző úgy véli, hogy a franciák az alkotmányt elsősorban annak támogatói, nevezetesen az államfő hiányosságai miatt utasították el. A legnagyobb hiba az volt, hogy a hivatalos francia doktrína ellenére Chirac elfogadta, hogy a bővítés megelőzze az unió intézményi átalakítását, és ezzel feladja a francia befolyást. Chirac saját meggyőződése ellenére elfogadta az unió liberális fordulatát, a közös határok meghatározása nélkül támogatta az uniós bővítést, és tíz évig egy szót nem szólt európai kérdésekről a francia közvélemény előtt. Emiatt az alkotmányt elutasítók demagóg és helyenként hazug kampánya - amely Európát a termelő üzemek áthelyezésére szolgáló, a válást, az abortuszt, a világiasságot és a halálbüntetés eltörlését fenyegető gépezetként írta le -, hiteltelenné tették az igenre buzdítók érveit - hangsúlyozza Duhamel.
Az elemző ugyanakkor úgy látja, hogy a francia kudarc nem visszafordíthatatlan; a jövőre megválasztandó új elnök új pályára állíthatja a francia külpolitikát, mert nemcsak Franciaország szeretné a piacot szabályozni és visszaállítani a szociális modellt, meghatározni a költségvetési kritériumok mellett az unió határait és szociális céljait is. A kutatási és fejlesztési politika, az egyetemi Európa, a környezetvédelmi Európa, a védelmi Európa és az igazságügyi Európa nem utópisztikus gondolatok, amelyekhez egy kompetens, tapasztalt, karizmatikus és ambiciózus elnökkel Franciaország megtalálhatja szövetségeseit az Európai Tanácsban, Bizottságban és Parlamentben - írta a francia elemző.
MTI - fidesz.hu