Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kihirdethették a montenegrói népszavazás hivatalos végeredményét

A hivatalos végeredmény alapján megerősítette szerdán a montenegrói függetlenségpárti tábor győzelmét a Szerbiától való különválásról rendezett referendumon a montenegrói népszavazási bizottság (RRK).


Dátum: 2006-05-31 16:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:53.047597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frantisek Lipka, az Európai Unió által az RRK élére kijelölt szlovák diplomata másfél héttel a május 21-i népszavazás után közzétette a referendum hivatalos végeredményét, amely szerint a népszavazáson részt vevők elegendő többsége, 55,50 százaléka arra voksolt, hogy Montenegró független állam legyen, és 44,50 százaléka ellene szavazott. A részvétel 86,49 százalékos volt. A végleges eredmény egyezik a népszavazás után két nappal közzétett előzetes adattal, az RRK ugyanis elutasította az ellenzéki unionisták összes panaszát.

Az előzetes adatok közlése után a montenegrói unionisták bejelentették, hogy nem ismerik el az eredményt. Összesen 241 panaszt nyújtottak be az RRK-nak, de a testület hétfő estére elutasított minden folyamodványt.!A kifogások többsége a választói névjegyzékre vonatkozott, az RRK pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a lista ellenőrzése az igazságszolgáltatás dolga. A paritásos alapon működő RRK-ban a kormányoldal képviselői rendre elutasították az óvásokat, Frantisek Lipka pedig a javukra használta "aranyszavazatát", és hasonló forgatókönyv szerint zajlott le a szerdai ülésen a hivatalos végeredmény elfogadása. Az ellenzék nem fellebbezett az alkotmánybíróságnál, mondván nem hisz a "djukanovici hatalom" befolyása alatt álló testület ítéletét.

Miroslav Lajcak, az EU montenegrói különmegbízottja a Dan című podgoricai napilapban szerdán megjelent interjúban élesen bírálta a montenegrói ellenzék magatartását. "Túl komoly kérdésekről van szó ahhoz, hogy valaki a pártpolitika oltárán áldozza fel őket. Úgy tűnik, hogy a közös állam fenntartásáért síkra szálló tömb híján van a demokratikus elkötelezettségnek" - mondta Lipka, aki szerint az ellenzék ezzel önmagáról, és nem a népszavazási folyamatról állít ki bizonyítványt. A legnagyobb ellenzéki párt, a Szocialista Néppárt (SNP) szerdán bejelentette, hogy továbbra sem fogadja el a népszavazás végeredményét, de nem kívánja lerombolni nehezen kiépített európai arculatát, ezért méltányolja és elfogadja az EU álláspontját: Brüsszel befejezettnek tekinti a montenegrói népszavazást.

A podgoricai média értesülései szerint a montenegrói parlament pénteken vagy szombaton hitelesíti az RRK által közzétett eredményt, és kikiáltja Montenegró függetlenségét. A szerb kormány azt ígérte, hogy a végleges végeredmény közzététele után elismeri Montenegró függetlenségét, ezután pedig megkezdődhetnek a tárgyalások Belgrád és Podgorica között a különválásról. A délszláv államközösség jogalanyiságát megörökli Szerbia, Montenegrónak pedig felvételt kell kérnie az összes nemzetközi szervezetbe, beleértve az ENSZ-t is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek