Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA engedett Irán ügyében

Engedett az Egyesült Államok az ENSZ Biztonsági Tanácsában folyó kemény diplomáciai alkudozásban és így az Iránról készülő határozat a The New York Times szerdai számának értesülése szerint mégsem hivatkozik a Világszervezet alapokmányának a 7. fejezetére, amely utat nyitna a szankcióknak, végső soron pedig a katonai erő alkalmazásának is.


Dátum: 2006-05-31 16:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:53.354019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap tudomása szerint a határozattervezet a 7. fejezet egésze helyett kizárólag annak a 41. cikkére utal, amelyben nincs utalás a katonai erő alkalmazásának a lehetőségére. Washington ezzel az engedménnyel Oroszország támogatását szeretné elnyerni. Moszkvában az iraki háború előzményeinek a megismétlődésétől tartva szívósan ellenezik a 7. fejezetre való utalást, nehogy azt az Egyesült Államok egyoldalú gazdasági büntetőintézkedések vagy katonai fellépés igazolására használja fel Irán ellen. A The New York Times egy ENSZ-diplomata szavait idézi, aki úgy vélte, hogy mindez puszta szőrszálhasogatás, de legalább lehetővé teszi a további előrehaladást.

Az Egyesült Államok szeretné még a héten nyélbe ütni a megegyezést a határozatról, amely felszólítja Iránt, hogy szüntesse be urándúsítási programját. George Bush amerikai elnök a megállapodás előmozdítása érdekében telefonon konzultált Jacques Chirac francia elnökkel, Angela Merkel német kancellárral és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A BT öt, vétójoggal rendelkező állandó tagja csütörtökön Bécsben tanácskozik, hogy közös nevezőre jusson Irán nukleáris programjáról. A teheráni kormányt azzal gyanúsítják, hogy a nukleáris energia békés felhasználásának az örvén valójában atomfegyver előállítására törekszik, az Egyesült Államok és az Európai Unió ezért követeli Irántól az urándúsítás beszüntetését. A készülő BT-határozat EU-kezdeményezésre különféle gazdasági kedvezményekkel kecsegtetné Iránt, ha teljesíti a követelést.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek