A maastrichti kritériumokat nem vitatni, hanem teljesíteni kell
Minél később vezeti be Magyarország az eurót, annál nagyobb lesz a vállalatok vesztesége - jelentette ki Járai Zsigmond.
Dátum: 2006-05-31 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57629
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:53.938687, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzeti Bank elnöke gazdasági szakemberek előtt tartott előadást szerdán Győrött. Járai Zsigmond kiemelte: az euróövezethez való csatlakozás kritériumainak időbeni teljesülése az ország előtt álló reformok hatásaitól, eredményességétől függ.
A maastrichti kritériumokat nem vitatni, hanem teljesíteni kell - hangoztatta. Hozzátette: a kedden nyilvánosságra hozott kormányprogramból az euróövezethez való csatlakozás 2010-es dátumát nem lehet kiolvasni. Pedig az euró a vállalkozási szektornak olyan stabilitást adna, amilyent a forint nem tud megadni. Hiszen ha euró a magyar fizetőeszköz, akkor nincsen árfolyam ingadozás - mutatott rá.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy vélekedett: Magyarországnak a maastrichtinél szigorúbb kritériumokat kell kitűzni maga elé a saját érdekében. Nem 3 százalékos, hanem nulla százalékos költségvetési deficitet vagy akár költségvetési szufficitet. Az államadósság terén nem a GDP 60 százaléka alá kellene törekedni, hanem arra, hogy az államadósság folyamatosan csökkenjen.
A kormányprogramról szólva kijelentette: nem derül ki belőle világosan, hogy milyen reformok következnek. Valószínűsíthető, hogy az idei és a jövő évi intézkedések egy része növelni fogja az inflációt. Azonban a jegybankelnök bízik abban, hogy a 3 százalék körüli árstabilitás hosszabb távon, 2008 után is fenntartható lesz. 8-10 százalékos inflációs veszély nem fenyeget - fűzte hozzá.
A költségvetési hiány alakulásáról Járai Zsigmond elmondta: a költségvetés a GDP 6-8-9 százalékával többet költ annál, mint amennyi a bevétele. A költségvetési tervek és a tények összhangjának hiányából azt a következtetést lehet levonni Járai Zsimond szerint, hogy a kormánynak "halvány fogalma" nincs, hogy mi történik a költségvetéssel. Ezen kívül (...) azt sem tudják, hogy mit kell tenni" - tette hozzá.
A továbbiakban kifejtette: abban egyetértés van, hogy a jelenlegi helyzet nem tartható, államháztartási, költségvetési reformokra van szükség.
Megítélése szerint a kiadások csökkentésére van szükség, nem a bevételek növelésére adóemeléssel, hiszen jelenleg is magasak az adók és minden adóemelés csökkenti a versenyképességet.
Kérdésre válaszolva az adórendszerről Járai Zsigmond kifejtette: az igazán jó adórendszer egyszerű és átlátható. Minél egyszerűbb, annál nehezebb megkerülni.
MTI - fidesz.hu