Fejkendő-törvény Észak-Rajna-Vesztfáliában is
Észak-Rajna-Vesztfália német tartományban is tilos a jövőben muzulmán, vagy muzulmán hitű tanárnőknek fejet, nyakat és vállat betakaró kendőt hordaniuk - határozta el szerdán a tartományi parlament.
Dátum: 2006-05-31 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:55.711277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Németországban élő muzulmánok központi tanácsa az intézkedést alkotmányellenesnek tartja, mondván, hogy ellentmond a vallások egyenjogúsága elvének, s az iszlám kirekesztésére utaló jelzés.
Észak-Rajna-Vesztfália a nyolcadik német tartomány, ahol a női tanerőknek megtiltják a muzulmán fejkendő viselését. A tartományban jelenleg a kereszténydemokraták és a liberálisok kormányoznak.
Az ellenzéki szociáldemokraták és környezetvédők az intézkedés ellen szavaztak, az egészet fölöslegesnek tartják, mivel a tartományban csak kevés tanárnő hord muzulmán fejkendőt.
Az iskolatörvény kiegészítését képező rendelkezés kitilt a tartomány iskoláiból minden olyan ruhadarabot és jelképet, amely úgymond megzavarhatja az iskola békéjét. Nem vonatkozik az intézkedés a keresztre, az apácák viseletére, vagy a kippára, a zsidó fejfedőre, mivel ezek összhangban vannak az alkotmányosan is rögzített keresztény-nyugati oktatási és kulturális értékekkel -
hangzik az indoklás.
A német alkotmánybíróság 2003-ban tartományi hatáskörbe utalta annak eldöntését, hogy alkalmazzanak-e az iskolák muzulmán kendőhöz ragaszkodó női tanerőt.
MTI - fidesz.hu