Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ÁSZ átfogó egészségpolitikai koncepciót sürget

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) javasolja a kormánynak, hogy dolgozzon ki átfogó egészségpolitikai koncepciót, amelyben meghatározza a magántőke, a magánvállalkozások szerepét, szakmai területeit, az állami támogatások alapelveit, és mindezek alapján szabályozza a szakellátások működésének rendszerét - olvasható a számvevőszék MTI-nek szerdán megküldött jelentésében.


Dátum: 2006-05-31 18:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:56.293389, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ÁSZ azt vizsgálta, hogy az egészségügyi szakellátások privatizációjának kialakult gyakorlata mennyiben illeszkedik az egészségpolitikai célkitűzésekhez, és az egészségügyi szakellátásban eddig megindult, illetve lezárult folyamatok hatására javult-e a betegellátás, és megfelelően hasznosult-e az állami illetve önkormányzati vagyon.

Az 1993 és 2005 között végzett ellenőrzések során a számvevőszék arra a megállapításra jutott, hogy ezen időszak kormányprogramjai a magánvállalkozások megjelenését és a tőkebevonást tartották az egyik megfelelő eszköznek a költséghatékonyabb ellátórendszer kialakításához. A programok és az azokra épülő intézkedési tervek, cselekvési programok azonban nem határozták meg a magánszolgáltatók bevonásának célját, szerepét, szakmai és területi megoszlását, az ellátó rendszer struktúraátalakítását.

Mindezek következtében a 90-es évek elején megindult spontán folyamat az egészségügyi szakellátásban ma is így zajlik és megmutatkozik a törvényi garanciák hiánya - írja az ÁSZ.

A dokumentum kitér arra, hogy az Egészségügyi Fejlesztési Hitelprogramban elkülönített, a munkavállalói tulajdonszerzésre és a kis- és középvállalkozások technológiai fejlesztésének támogatására szánt pénzekből a tulajdonszerzésre elkülönített 25 milliárd forintból nem használtak fel pénzt, azt a Sikeres Magyarországért Hitelprogram önkormányzati részéhez csoportosították át. A technikai fejlesztésre szánt 15 milliárd forintból pedig másfél év alatt 2,6 milliárdot vettek igénybe.

A vizsgált alvállalkozói, működtetési szerződések pontos, számszerűsíthető, az ellátás minőségére vonatkozó követelményeket elvétve tartalmaznak - állapítja meg továbbá a jelentés. A helyszíni vizsgálatba vont intézmények több mint fele nem alakított ki minőségbiztosítási rendszert, ugyanakkor a minőségbiztosítási rendszerrel rendelkező szolgáltatóknál a betegelégedettségi vizsgálatok végzése rendszeres volt, és a reuma-szakrendelésen az ÁSZ által végzett betegelégedettségi vizsgálat alapján a betegek a különböző tulajdonformájú szolgáltatók szakmai működésében kirívó különbséget nem tapasztaltak írja az ÁSZ-jelentés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek