Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kezdődik a hurrikánszezon Amerikában

Az idei atlanti-óceáni hurrikánszezonra összesen kilenc hurrikánt jósoltak szerdán a Colorado State University egyetem kutatói.


Dátum: 2006-05-31 19:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:57:58.745409, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A csütörtökön kezdődő hat hónapos idényben 17 trópusi vihar alakul ki, ebből kilenc nő hurrikánná, s ötben haladja meg a szelek sebessége az óránként 180 kilométert. Az amerikai kormány országos oceanográfiai és légköri intézete a múlt héten 13-16 trópusi vihart, 8-10 hurrikánt és 4-6 nagy erejű hurrikánt jelzett előre. Tavaly 28 trópusi vihar keletkezett, közülük 15 dagadt hurrikánná, s ezekből hét volt nagy erejű: az ötlépcsős Saffir-Sipmson skála szerint hármas vagy annál magasabb fokozatú.

A tavaly augusztus végén New Orleanst sújtó hármas fokozatú Katrina hurrikán és a nyomában fellépő árvíz következtében 1300 ember lelte halálát, és több mint 75 milliárd dollárra becsült kár keletkezett. A The New York Times a kaliforniai egyetem tanulmányát ismertette arról, hogy New Orleans gátjait legfeljebb hármas kategóriájú hurrikán kivédésére építették, az ennél súlyosabb eshetőségeket egyszerűen számításba sem vették. Egy nemzetközi kutatócsoportnak a Nature folyóiratban megjelenő tanulmánya szerint New Orleans évente átlag 5,6 millimétert süllyed, a Mexikói-öböl szintje pedig a földi felmelegedés következtében évente 2 millimétert emelkedik. A Miami Egyetem professzora, Timothy Dixon és tudóstársai a kanadai Radarsat műhold felvételeinek tanulmányozása alapján vonták le következtetéseiket. A süllyedés ugyan ismert tény, mértéke azonban újdonság. A süllyedés egyenetlen, s a gátak legveszélyeztetettebb szakaszain 2002 és 2005 között évente 20 millimétert tett ki. A Mississippi deltája közelében a gátak sokkal lejjeb kerültek, mint építésük idején, negyven évvel ezelőtt voltak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek