Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Áder János a kormányzati ígéretekről

1956 kapcsán az igazi gyalázat a forradalom leverése, az azt követő megtorlás és az a kioktató hang, amit olyan személytől lehet hallani, aki évtizedekig ellenforradalomnak minősítette 1956-ot. Ezt Áder János, a Fidesz frakcióvezetője mondta napirend előtti felszólalásában a parlament mai ülésén.


Dátum: 2002-10-24 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5239
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:26.638673, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati választások kapcsán a frakcióvezető ismét elismerte a szocialisták győzelmét és reményét fejezte ki, hogy a kampány során megfogalmazott ígéreteket be is tartják majd.

A politikus elmondta, hogy a voksolás nyomán az emberek jövőre 17 százalékos béremelést remélnek, valamint csökkenő inflációt és csökkenő munkanélküliséget.

Hozzátette, a baranyai polgárok remélik, hogy elkészül az M6-os autópálya Budapest és Dunaújváros közötti szakasza, a békésiek a belvízelvezető rendszer megépítésében bíznak, a csongrádiak pedig abban, hogy az M5-ös autópálya 2006-ig megépül Szegedig.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek