Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szekszárdi pünkösdi fesztivál könyvnapokkal

Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a szekszárdi németség hagyományos pünkösdi fesztiválját a június 2-5. közötti hétvégén, a rendezvényhez első alkalommal a Tolnai könyvnapok is csatlakozik - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t Hepp Ádám fesztiváligazgató.


Dátum: 2006-06-01 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57671
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:06.549324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Minden évben sikerül egy-egy újabb csatlakozó rendezvénnyel gazdagítani a fesztivált, idén két program is újdonságnak számít: a Tolnai könyvnapok új könyvek bemutatójával és számos rangos vendéggel, valamint a Tolnai Népújság sajtófotó-kiállítása - közölte a fesztivál igazgatója.

Mindkét rendezvényt, valamint egy régi pünkösdi szokást, a pünkösdi lovas vetélkedőt is szeretnénk hagyománnyá tenni - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a könyvnapok vendége lesz többek között Parti Nagy Lajos, Czakó Gábor, valamint Lázár Ervin, akinek a novelláiból készült filmet, a Porcelánbabát hétfőn mutatják be a Német Színházban.

A fesztivál hagyományos, német nemzetiségi folklórprogramja ezúttal sem marad el, szombattól hétfőig minden napra esik egy-egy bemutató a városi sportcsarnokban.

Idén enyhített a rendezvény szigorúan sörfesztiválhoz kapcsolódó jellegén is a németség, ugyanis befogadják a történelmi borvidék neves pincészeteibe tervezett szekszárdi kerékpáros bortúra programját, valamint a sörsátorok mellett ezúttal "Fröccsudvar" is nyílik a Garay téren - mondta el Hepp Ádám.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek