Újra elmarasztal az ORTT Panaszbizottsága
Állampolgári bejelentés alapján az ORTT Panaszbizottsága egyhangú döntéssel alakította ki véleményét arról, hogy a Magyar Televízió Rt. 2006. május 7-én 19.30 órakor sugárzott "Híradó" című műsorszámában nem tájékoztatott a Himnusz szobor Budakeszin aznap délelőtt történt avatásáról.
Dátum: 2006-06-01 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:14.531408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eljáró tanács megállapítja, hogy a műsorszolgáltató azzal, hogy a Himnusz Szobor avatásáról nem adott tájékoztatást a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény szelleméből fakadó tájékoztatási alapelvet sértette meg. Az eljáró tanács véleménye szerint a Himnusz Szobor avatását tartalmában kell megítélni és azt minden magyart érintő eseménynek kell tekinteni. Ebben a szellemben vett részt az eseményen egy köztiszteletben álló Kossuth-díjas személyiség is.
Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága