Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

William Burns tárgyalásai izraeli és palesztin vezetőkkel

William Burns közel-keleti ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár-helyettes csütörtökön az izraeli-palesztin konfliktus rendezéséről tárgyalt Benjamin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszterrel.


Dátum: 2002-10-24 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:27.855826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Washington közel-keleti megbízottja Szaeb Erakat palesztin főtárgyalóval és más tisztségviselőkkel is folytatott megbeszéléseket, terveiben azonban nem szerepel találkozó Jasszer Arafat palesztin elnökkel. Burns azt az új tervet vitatta meg tárgyalópartnereivel, amelyek egyebek között jövőre egy ideiglenes palesztin állam létrehozását szorgalmazza és ez az állam 2005-re teljes függetlenséget kapna.

Ugyancsak a legutóbbi terv volt a témája Burns és Benjamin Ben Eliezer tárgyalásainak is. Részleteket egyik találkozóról sem közöltek. Az izraeli védelmi tárca vezetője annyit mondott, hogy a tervnek vannak pozitív elemei, de további részleteket vár Washingtontól.

A tervvel kapcsolatban mind Izraelnek, mind a palesztinoknak vannak fenntartásai. Izraelben ragaszkodnak ahhoz, hogy addig nem lehet szó előrelépésről a tárgyalásokon, amíg az erőszakos cselekmények száma nem csökken jelentősen. Palesztin részről ugyanakkor azt várják, hogy az Egyesült Államok vállaljon komolyabb garanciákat a terv megvalósítására.

Az amerikai közvetítőt csütörtökön fogadja Simon Peresz izraeli külügyminiszter, valamint Ariel Saron kormányfő. Jerikóban Burns találkozik egy palesztin küldöttséggel is. Peresz az izraeli rádiónak nyilatkozva leszögezte: a tervet pontról pontra elemzik és várhatóan decemberig megteszik a vele kapcsolatos észrevételeket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek