Az iraki kormányfő vasárnap nevezi meg minisztereit
Núri al-Máliki iraki kormányfő bejelentette, hogy vasárnap megnevezi a védelmi és a belügyi tárca vezetésére kijelölt minisztereket, mivel a pártoknak nem sikerült konszenzusra jutni a tárcavezetők személyében.
Dátum: 2006-06-01 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:15.545073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Núri al-Máliki egy csütörtöki kormányülés után jelentette be, hogy a politikai, etnikai és felekezeti törésvonalak mentén tagolt pártok között a tárcavezetők személyéről kialakult nézeteltérések áthidalhatatlannak bizonyultak. "Benyújtjuk a parlamentnek az általunk hitelesnek talált jelöltek nevét, és a parlamentre bízzuk, hogy az ügyben döntést hozzon, mivel a koalíciós pártok közötti teljes egyetértés gyakorlatilag lehetetlen" - közölte a kormányfő újságírókkal. A kiválasztott jelöltek nevét nem árulta el.
A síita miniszterelnök már kedden ultimátumot intézett a koalíciós pártokhoz, amely szerint ha nem születik megállapodás a parlament következő - vasárnap esedékes - üléséig, élni fog alkotmány adta jogával, és saját belügyi és védelmi miniszterjelöltjeit bocsátja szavazásra. A jelölteket a 275 tagú parlament döntő többségének kell jóváhagynia ahhoz, hogy beiktatásra kerüljenek.
Az iraki parlament május 20-án hagyta jóvá a Máliki által beterjesztett javaslatot a kormány összetételéről, és a szavazás után egyesével be is iktatta hivatalába az új nemzeti egységkormány tagjait. A kulcsfontosságúnak számító védelmi és belügyi tárcák vezetőjének személyéről azonban sem akkor, sem azóta nem sikerült konszenzusra jutni a pártok között.
A kormányfő csütörtökön elítélte az iraki civilek halálával végződött amerikai katonai akciókat, és bejelentette, hogy miniszteri bizottságot kért fel az amerikai hadsereg illetékeseivel történő megbeszélésekre. A tárgyalásokon a felek a rajtaütések és letartóztatások alapvető szabályait rögzítenék.
A síita miniszterelnök kedden jelentette be, hogy kormánya kivizsgálja a tavaly ősszel a nyugat-iraki Hadísza városában történt esetet, amikor 24 civilt lőttek le amerikai katonák, és utána azt állították, hogy pokolgép végzett velük. Kivizsgálunk "minden olyan műveletet, amelyben tévedésből oltottak ki emberéletet - közölte a kormányfő, majd hozzátette: - Bíróság elé kell állítani azokat, aki szándékosan vagy gondatlanságból ölnek."
MTI - fidesz.hu