Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány beismerte: adóemelés következik

Kezd kibújni a szög a zsákból, hiszen ma az emberek egy újabb átverésére derült fény. Ugyanis Gyurcsány Ferenc a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének rendezvényén beismerte, hogy a megszorításokon túl adóemelésekre is sor fog kerülni - nyilatkozta a fidesz.hu-nak Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2006-06-01 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:17.123587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter közölte: A Fidesz nem asszisztál a megszorításokhoz és a reformoknak nevezett pénzbehajtáshoz, ezért ellene fog szavazni minden olyan adóemelésnek, amelyről ma Gyurcsány Ferenc a szakszervezetek rendezvényén beszélt.

Csütörtök délelőtt Gyurcsány Ferenc ügyvezető kijelölt miniszterelnök a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége kibővített választmányi ülésén csütörtökön azt mondta: a nagyobb takarékosság szükséges, de nem elégséges a fejlesztési célok megvalósításához, mert ahhoz más is, több is kell.

Gyurcsány Ferenc elismerte ugyanakkor, hogy a szociális partnerekkel kötött megállapodás közül tarthatatlan a több éves adócsökkentési tervre vonatkozó, amit - szavai szerint - "át kell alakítani".

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek