Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Változások a felnőttképzésben

A tavaly elfogadott, a felnőttképzésről szóló törvény célja, hogy az állampolgárok számára biztosítsa a felnőttképzéshez való hozzáférés jogi és intézményi garanciáit - jelentett ki kedden Békéscsabán az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára.


Dátum: 2002-02-19 14:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=250
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:58.165352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A törvény a már meglévő és sokrétű felnőttképzés folyamatához, például a munkanélküliek átképzéséhez, az esti és levelező tagozaton szerzett képesítésekhez új fogalmakat és gyakorlati tennivalókat is bevezetett - tette hozzá Benedek András egy, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett szakmai fórumon.

Azt is elmondta, hogy az új törvény meghatározza a nem iskolarendszer keretei között, valamint a távoktatásban szerzett képesítés elismerésének folyamatát is. Rámutatott: az idén január elsején hatályba lépett az a rendelet, amelyik kötelezővé teszi a felnőttképzésben résztvevő intézmények nyilvántartásba vételét.

Márciusban várható az a rendelet, amelyik meghatározza, hogyan lehet akkreditálni a felnőttképzésben közreműködő intézményeket, s ennek folyamodványaként, várhatóan júliustól megkezdődhetnek az akkreditálások.

Az akkreditálások fontosságát kiemelte a helyettes államtitkár, mert ennek alapján - feltehetően 2003-tól - új források is megnyílhatnak a felnőttképzés számára.

Benedek András elmondta azt is, hogy 2003-tól akár normatív módon is támogathatóvá válik a szakképesítéssel nem rendelkezők, valamint a fogyatékosok szakképzése.

Az új törvény megnyitja továbbá a lehetőségét, hogy meghatározott képzések és célcsoportok esetén a magánszemélyek is támogatásban részesüljenek, ha felnőtt fejjel kívánnak szakképesítésre szert tenni. Ebben az esetben, az ilyen típusú képzésben résztvevők a személyi jövedelemadójukból kedvezményeket vehetnek igénybe.

Benedek András tájékoztatása szerint a törvény hatályba lépését követően új intézmények is létrejönnek, így például a 13 tagú Országos Felnőttképzési Tanács, amely a szakminiszter döntés előkészítő, tanácsadó testülete lesz, a Felnőttképzési Akkreditációs Testület, mely a szakképzéssel foglalkozó intézményeket minősíti, valamint a Nemzeti Felnőttképzési Intézet, amelyik az Európai Unió hasonló intézményeivel tartja majd a szakmai kapcsolatot.

Kapcsolódó elemek