Tűz alig egy kilométerre Ferihegytől
Pakurával teli hordók gyulladtak ki csütörtök délután Budapesten a Szemere telepi vasútállomás mellett. A Fővárosi Tűzoltóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: az olajfeldolgozás melléktermékeként keletkező szennyező anyag eddig ismeretlen körülmények között került a már nem használt telepre.
Dátum: 2006-06-01 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:20.510582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Péter közölte: a 25-30 hordó közül egy felrobbant, de senki nem sérült meg.
A szóvivő hangsúlyozta: a tüzet eloltották, a szakértői vizsgálatok még tartanak.
Molnár Péter szólt arról is, hogy másfél évvel ezelőtt hasonló tűzeset volt a telepen, akkor vegyi anyaggal teli, illegálisan elhelyett hordók gyulladtak ki.
inforadio.hu - fidesz.hu