Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeomolhat a nyugdíjrendszer

Jelenlegi formájában fenntarthatatlan az állami nyugdíjrendszer, mely ha nem alakítják át, a 2010-et követő években összeomlik - jelentette ki egy konferencián Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója.


Dátum: 2006-06-02 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:25.979407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állami nyugdíjrendszer demográfiai, szerkezeti és politikai okok miatt a 2010-et követő években összeomlik, ha nem alakul át - jelentette ki Lengyel László, a Pénzügykutató Rt vezérigazgatója csütörtökön, egy konferencián. A szakember szerint a következtő esztendőkben ugyanis nyugdíjba mennek a Ratkó-korszakban született emberek, ami felborítja a nyugdíjrendszer egyensúlyát. Szerinte ezt a problémát csak külső erőforrások mozgósításával lehet megoldani, ezért úgy véli, hogy nyílttá kell tenni azt a jelenleg is folyó politikát, amely fiatal munkaerőnek az országba történő beáramlását támogatja - idézi Lengyelt az origo.

A Pénzügykutató Rt. vezérigazgatója a problémák csökkentése érdekében azt javasolja, hogy semmilyen járulékcsökkentést és kiadásnövekedést ne tegyen és ígérjen a kormány, valamint szükségesnek tartja a nyugdíjkorhatár 65 évre történő felemelését a férfiak számára ennek a kormányzati ciklusnak a végéig, a nők esetében pedig a következő ciklus lezárultáig.

A magyar nyugdíjrendszer első állami pillére ugyan katasztrofális helyzetben van, de a második, magánnyugdíjpénztári pillér működése sincs teljesen rendben - mondta el a rendezvényen Hamecz István, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Szerinte ugyanis a magánnyugdíjpénztárak alacsony reálhozamot érnek el, és drágán működnek. Az elemző ennél nagyobb problémának tartja, hogy azok az emberek, akik átléptek a magánnyugdíjpénztárakba, alacsonyabb nyugdíjat kapnak majd, mintha az állami rendszerben maradtak volna. A feszültségek csökkentése érdekében Hamecz a nyugdíjkorhatár felemelését, a jelenlegi ár- és jövedelemnövekedéshez igazított nyugdíjemelési rendszer kizárólag árnövekedés-alapúvá alakítását javasolja. A jegybank szakértőinek számításai szerint a nyugdíjkorhatárt 70 éves korra kell emelni.

A nyugdíjrendszer második pillérének versenyhátrányát nem annak támogatásával, hanem az első pillérnek adott támogatások megvonásával kell megszüntetni - hangsúlyozta előadásában Bokros Lajos volt pénzügyminiszter. Szerinte a 13. havi nyugdíjat vissza kell venni, és azt az egészségbiztosításra fordítani. Úgy véli ugyanis, hogy az egészségbiztosítás fenntartásához a nyugdíjasoknak is hozzá kell járulni. A volt pénzügyminiszter egyetért a nyugdíjkorhatár felemelésével, de a társadalmi igazságosság követelményének megfelelően férfiaknak és nőknek egyforma vonulási időt tart indokoltnak.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek