Obeliszk az áldozatokért
Obeliszket avatnak ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce térségében 2006. január 19-én lezuhant szlovák katonai repülőgép áldozatainak emlékére a falu fölött magasodó Borsó-hegyen; az avatási ünnepségen részt vesz a szlovák honvédelmi miniszter.
Dátum: 2006-06-02 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:29.095533, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két és fél méteres magasságú gránit tömbből emelt emlékművet a terület erdőségét kezelő Északerdő ZRt. létesítette az agrártárca támogatásával, erre a szlovák fél helyez el egy három nyelvű - magyar, szlovák és angol - bronz emléktáblát, amely emlékeztet a 42 áldozatot követelő szerencsétlenségre.
Az ünnepségen a tervek szerint részt vesz Martin Fedor szlovák honvédelmi miniszter és Lubomír Bulík altábornagy, a szlovák fegyveres erők vezérkari főnöke is.
Cserép János, az Északerdő vezérigazgatója az MTI-nek azt mondta: az erdészeknél hagyomány, hogy a rengetegben valamilyen ok miatt elhunytaknak emléktáblát, emlékművet emelnek.
Itt és most természetesen nem erdészekről volt szó, ám a KFOR koszovói missziójából hazatérő szlovák katonák a zempléni térség ezen területén vesztették életüket, miután lezuhant repülőgépük.
Az erdészek kötelességüknek érezték, hogy az elhunyt katonák emlékét a szerencsétlenség színhelyén egy obeliszk őrizze - mondta Cserép János.
MTI - fidesz.hu