Moszkva bizakodik
Oroszország reméli, hogy Irán tárgyalóasztalhoz ül és válaszol majd arra a javaslatcsomagra, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagállamai és Németország állított össze Teherán vitatott atomprogramjával kapcsolatban - közölte az orosz külügyminiszter.
Dátum: 2006-06-02 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57752
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:31.541877, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szergej Lavrov a nagyhatalmi tárgyalásoknak otthont adó osztrák fővárosban nyilatkozott erről az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökségnek, amely péntek virradóra ismertette a politikus szavait.
Lavrov elmondta: Moszkva arra számít, hogy az Iránnal folytatandó újabb tárgyalásokon sikerül kidolgozni olyan megoldást, amely lehetővé teszi, hogy szavatolják Irán törvényes jogát az atomenergia békés célú felhasználására, ugyanakkor biztosítja az atomfegyverek terjedésének megakadályozását is.
A csütörtök este Bécsben végső formába öntött ajánlatcsomagban - mint a tanácskozás után Margaret Becket brit külügyminiszter elmondta - a nagyhatalmak gazdasági ösztönzőket kínálnak Iránnak, ha lemond az urándúsítással kapcsolatos minden tevékenységről. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 5 állandó tagja - az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Kína - pedig beszünteti tevékenységét Iránnal szemben a testületben, ha Teherán beleegyezik az urándúsításról való lemondásba. Ha Teherán elutasítja a további tárgyalásokat, akkor további lépésekre van szükség a Biztonsági Tanácsban - mondta Becket.
A javaslatokat egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert azokat először Teheránnal ismertetik.
A nyugati országok gyanítják, hogy Irán békés célúnak mondott nukleáris programja leple alatt atomfegyver előállítására törekszik, amit Teherán cáfol.
MTI - fidesz.hu