Az USA Belgrádban bízik Irak ügyében
A boszniai Szerb Köztársaságban hivatalosan is megerősítették, hogy az ENSZ-embargót megsértő iraki fegyverexportban érintett a Jugoimport nevű belgrádi állami vállalat.
Dátum: 2002-10-24 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:29.457649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ügyletet a Banja Luka-i védelmi minisztérium és a boszniai szerb hadsereg vezérkara által alakított bizottság vizsgálja. A testület még nem ért a vizsgálat végére, de csütörtöki közleményében már megerősítette, hogy a bijeljinai Orao katonai üzemben előállított hadfelszerelés a fegyvereket forgalmazó Jugoimport vállalat révén jutott el Irakba.
Az Egyesült Államok szarajevói nagykövetsége által kiadott közlemény szerint Washingtonnak egyértelmű bizonyítékai vannak arra, hogy az Orao és a Jugoimport együttműködve iraki harci gépek karbantartását végezte. Az eset kapcsán a jugoszláv kormány leváltotta Jovan Cekovic tábornokot, a Jugoimport vezérigazgatóját, illetve Ivan Djokicot, a védelmi miniszter helyettesét, aki fegyverek és katonai felszerelés forgalmazásáért felelős a tárcánál.
A kabinet azonnali vizsgálatot rendelt el a védelmi minisztériumnál, a Jugoimportnál és bezáratta a vállalat bagdadi kirendeltségét. Mint minden más, Belgrádban a fegyverszállítási botrány is a belpolitikai harc eszközévé vált. Szerbiai kormánypolitikusok Vojislav Kostunica jugoszláv államfő felelősségét firtatják, azt hangoztatva, hogy a történteknek káros következményei lesznek az országra nézve.
Kostunica azzal védekezik, hogy sem neki, sem a kormánynak nem volt tudomása a Jugoimport ügyletéről. Az államfő szerint egyértelmű, hogy mindennek nem kellett volna megtörténnie, de az sem jó, ha a politikusok nyilatkozataikkal még nagyobb kárt okoznak az országnak. Egyébként is - mondja - ósdi harci gépek hajtóműveinek javításáról van szó, s nem korszerű fegyverek eladásáról.
A Jugoimport leváltott vezérigazgatója a Politika című belgrádi lapnak nyilatkozva határozottan cáfolta, hogy vállalata hadfelszerelést szállított volna Iraknak. A cég belgrádi kirendeltségének bezárása rossz döntés, mert az iroda éppen azon szorgoskodott, hogy behajtsa az 1,2 milliárd dolláros iraki tartozást. Cekovic szerint a kormány mindent tudott a vállalat tevékenységéről, mert a védelmi és a belügyminiszter tagja a Jugoimport felügyelő bizottságának.
Philip Reeker washingtoni helyettes külügyi szóvivő üdvözölte a jugoszláv kormány intézkedéseit, s felajánlotta Washington együttműködését az eset kivizsgálásában. Név nélkül nyilatkozó belgrádi politikai elemzők rámutatnak, hogy Washington szokatlanul elnézően kezeli az esetet, s emögött vélhetően önös érdekek állnak. Köztudott ugyanis, hogy a milosevici rendszerben Belgrád szoros katonai együttműködést alakított ki Bagdaddal. Jugoszlávia nemcsak fegyvereket és hadfelszerelést szállított Iraknak, hanem szakértőkkel is segítette az iraki hadsereget.
A belgrádi katonai köröknek sok értékes információja lehet az iraki hadseregről, s Washington valószínűleg nem fog nagy port felverni az illegális fegyverügylet körül, ha cserébe Belgrádtól megkapja a szükséges információkat.