Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menesztette a főügyészt az orosz elnök

Menesztette a főügyészt az orosz elnök a kormányzatában elharapózó korrupció elleni harc jegyében, bár Vlagyimir Putyin lépését számos moszkvai elemző az utódlásáért beindult küzdelemmel hozta összefüggésbe.


Dátum: 2006-06-02 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57759
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:33.706540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az orosz felsőház, Szövetségi Tanács 140 szenátor támogatásával, ellenszavazat nélkül, két tartózkodással szavazta meg Vlagyimir Usztyinov idő előtti felmentését Putyin előterjesztése alapján. A főügyész csütörtökön maga is kérte felmentését az elnök döntése után - fedte fel Szergej Mironov felsőházi elnök.

Usztyinov hűségesen szolgálta Putyint, aki röviddel hatalomra kerülése után, 2000 májusában jelölte őt a főügyészi posztra. Usztyinov levezényelte a Mihail Hodorkovszkij volt olajmágnás elleni jogi-politikai kampányt, és a felsőház tavaly áprilisban újabb öt évre meghosszabbította megbízatását.

Usztyinov utóda egyes várakozások szerint a liberális Dmitrij Kozak lehet, aki a Kreml egyik legbecsületesebb tisztségviselőjének hírében áll. A határozott stílusú Kozak jelenleg Putyin teljhatalmú megbízottja a háborgó Észak-Kaukázust felölelő Déli szövetségi körzetben, korábban pedig az elnöki apparátus helyettes vezetője volt.

Mások viszont Alekszandr Konovalov Volga-vidéki körzeti megbízottat ítélték esélyesnek a főügyészi posztra. Konovalov, aki a "szentpétervári ügyésziskolából" jött, korábban baskírföldi ügyész volt.

Ljubov Szliszka alsóházi alelnök az Interfaxnak azzal magyarázta Usztyinov menesztését, hogy Putyin arra következtetésre jutott: "ezzel a csapattal nehéz lesz igazi harcot vívni a korrupcióval". A főügyész leváltása összefügghet a Putyin május 10-i országértékelő beszédével egy időben a biztonsági szolgálatnál, az ügyészségnél, a belügyi és a vámszerveknél beindított tisztogatással - vélték moszkvai megfigyelők.

Mindamellett Sztanyiszlav Belkovszkij politológus a Kreml-apparátuson belüli viszállyal hozta összefüggésbe a főügyész leváltását. Ez a fejlemény a mérsékelten liberális Dmitrij Medvegyev első miniszterelnök-helyettes és a biztonsági szervezetekhez kötődő "szilovikok" fejének tartott Igor Szecsin, az elnöki adminisztráció helyettes vezetője között a poszt ellenőrzéséért folyó harcot tükrözi - mondta Belkovszkij az Eho Moszkvi rádiónak.

Mihail Gyeljagin, egy nemzeti-baloldali kutatóintézet vezetője a szilovikok meggyengülését látta Usztyinov menesztésében és Kozak esetleges kinevezésében. Ez arra vall, hogy Putyin Medvegyevet választotta utódjelöltjeként a 2008-as elnökválasztásra. Kozak segítheti, határozott fellépésre ösztönözheti őt, de nem versenytárs számára - vélte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek