Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltitkolt vasúti szerencsétlenség Észak-Koreában?

Két vonat összeütközése több mint ezer ember halálát okozta egy dél-koreai társadalmi szervezet szerint Észak-Koreában.


Dátum: 2006-06-02 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:34.897138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Jó Barátok elnevezésű szöuli buddhista emberiességi és jogvédő szervezet, amely gyakran közöl információkat meg nem nevezett északi állampolgárokra hivatkozva az elszigetelődött és titkolózó Észak-Koreáról, ezúttal is névtelenül említett északiakra hivatkozott értesülése forrásaként. Állítása szerint a szerencsétlenségben elhunyt emberek hozzátartozói az értesülés közvetlen forrásai. A szöuli kormánynak nincs tudomása az állítólagos vasúti tragédiáról. A dél-koreai hírszerzés sem tud róla, de - mint egy szóvivője közölte - utánanéz az állításnak. A Jó Barátok csoport szerint április 23-án történt az eset Észak-Korea keleti Kovon tartományában.

Mindkét szerelvény katonákat szállított, az egyik éppen leszerelőket, a másik újoncokat. Az állítólagos szerencsétlenség oka fékhiba: az egyik jármű fékje elromlott egy lejtős pályaszakaszon. Az egyre gyorsuló, féktelen szerelvény belerohant az ugyanazon a vágányon közlekedő ellenvonatba. A dél-koreai szervezet tudomása szerint az északi hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el a tömegszerencsétlenség ügyében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek