Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Azonnali kérdések ávós módszerekről és privatizációs visszásságokról

A parlament mai ülésének azonnali kérdések és válaszok órájában a Fidesz politikusai Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt igazgatójának őrizetbe vételével kapcsolatos jogsértésekről és a Dunaferr privatizációjának káros következményeiről kérdezték a kormány tagjait.


Dátum: 2002-10-24 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:51:29.772418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lamperth Mónika belügyminiszter és Kontrát Károly fideszes képviselő, a belügyi tárca volt politikai államtitkára között Berkecz Mária, a Millenáris Kht. volt igazgatójának őrizetbe vétele kapcsán alakult ki polémia.

Kontrát rámutatott: rendőri túlkapások, megaláztatás, és "az ötvenes évekre emlékeztető" eljárás folyt az ügyben.

Kontrát Károly hangsúlyozta: Berkecz Máriát női mivoltában is megalázták. A képviselő arra volt kíváncsi, hasonló eljárásban volt-e része Magda Marinkónak, Tasnádi Péternek vagy Ambrus Attilának.

Lamperth Mónika belügyminiszter szerint ugyanakkor a kérdés nem "a nőről, hanem az őrizetesről szól". Ahogyan elmondta: Berkecz Máriával szemben egy hatályos, mindenkire érvényes belügyminisztériumi rendelet szerint jártak el. Lamperth állította: a jogszabály alapján az őrizetest át kell vizsgálni, de jogsérelem esetén lehetőség van vizsgálat indítására.

Kontrát Károly emlékeztetett arra, hogy az ügyészség törvénytelennek ítélte az őrizetbe vételt. Megkérdezte: indult-e vizsgálat az eljárás ügyében.

Lamperth Mónika szavai szerint a képviselő olyanokat is állított, amit a miniszter válaszában nem mondott. Jelezte azt is: vizsgálat várható az ügyben.

Dorkota Lajos (Fidesz) a Dunaferr-cégcsoport privatizációjával kapcsolatos aggodalmait fogalmazta meg. Mint mondta, a kabinet támogatja a cég magánosítását. A képviselőnek tudomása van egy olyan szakértői felmérésről, amelynek alapján a privatizációval három-négyezer ember munkahelye szűnhet meg.

Burány Sándor, a pénzügyi tárca politikai államtitkára szerint kritikus állapotú a Dunaferr gazdálkodása. Ezzel kapcsolatban bejelentette: a cég esetében szükségessé vált egy stabilizációs fejlesztési program kidolgozása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek