Kiüresítették az agrárminisztériumot
A mezőgazdasági minisztériumot kiüresítették, a tárcavezetőből pedig egy hatáskörétől megfosztott személyt kreáltak; konkrét feladatokról és az uniós pénzek elosztásáról egyedül a kormányfő dönthet.
Dátum: 2006-06-02 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:36.763641, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP agrártagozata egyelőre nem vette észre, hogy keddi döntésükkel kiüresítették a minisztériumukat - nyilatkozta a fidesz.hu-nak Font Sándor, rámutatva: Pásztói András konkrét feladatokról és uniós pénzek elosztásáról beszélt, miközben láthatólag minden döntés a kormányfő hatáskörébe került. Hozzátette azt is, hogy minden stratégiai kérdés Gyurcsány Ferenchez kerül, a minisztériumok pedig még az ellenőrzési jogukat is elvesztették.
Mint fogalmazott, a költségvetési kiigazítás, azaz megvonás az agrártárcát is érinteni fogja. Több tízezres leépítés és újabb forrásmegvonás után vajon hogyan fognak működni azok a háttérintézmények, melyek eddig is komoly károkat okoztak a gazdáknak késlekedésük miatt - tette fel kérdését Font Sándor.
A Fidesz mezőgazdasági kabinetének vezetője az uniós képviselők jövőjéről is szólt. Kifejtette: a brüsszeli politikusok az agrárium érdekeit nehezen tudják majd képviselni, mert annyira bonyolult lesz a rendszer. Az agárminiszter pedig - folytatta - egy hatáskörétől megfosztott személlyé vált a keddi döntés által.
fidesz.hu