Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irán számára "ütött az igazság órája"?

Az amerikai külügyminiszter szerint Irán számára "ütött az igazság órája" azzal, hogy a világ vezető hatalmai megállapodtak az iszlám köztársaságnak atomprogramja felfüggesztése fejében gazdasági ösztönzőket kilátásba helyező javaslatcsomag tartalmában.


Dátum: 2006-06-02 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=57778
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:58:40.211037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Condoleezza Rice amerikai tömegtájékoztatási eszközöknek pénteken adott nyilatkozatában értésre adta, Iránnak "hetek, s nem hónapok" állnak rendelkezésére ahhoz, hogy választ adjon az előző nap az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország külügyminisztere által Bécsben összeállított javaslatcsomagra.

Az amerikai diplomácia vezetője nem zárta ki, hogy idővel maga is tárgyalóasztalhoz ül iráni kollégájával. "Ha Irán kész igazolhatóan felfüggeszteni atomprogramját, és folytatni a tárgyalásokat, akkor (...) nem lennék meglepve, ha a miniszterek is találkoznának egymással" - jelentette ki Rice az NPR amerikai rádiónak nyilatkozva. Washington és Teherán között az 1979-es iszlám forradalom óta nem jött létre közvetlen magas szintű kormányzati párbeszéd.

Az Egyesült Államok és több más nagyhatalom több illetékese is mindazonáltal - neve elhallgatását kérve - úgy nyilatkozott, felettébb valószínűtlen, hogy Irán elfogadja a javaslatcsomagot, amelynek pontos tartalmát minden illetékes titkolja. Korábbi kiszivárogtatások szerint az ajánlatok között szerepel egy könnyűvizes reaktor iráni felépítéséhez való nyugati hozzájárulás és számos egyéb gazdasági előny.

Hírmagyarázók szerint az ösztönzők Teheránnak való átadása taktikai húzás Washington részéről, amivel a cél megszerezni Oroszország és Kína támogatását az Irán elleni kényszerítő intézkedésekhez. A javaslatcsomagban az arról csütörtökön késő este kiadott szűkszavú közlemény szerint nem szerepel a "szankciók" kifejezés, a hatok csak az ENSZ BT által megteendő "további lépéseket" helyeztek kilátásba arra az esetre, ha Irán elutasítaná az ajánlatot. Nevük elhallgatását kérő illetékesek mindazonáltal megjegyezték, hogy az iszlám köztársaság kemény BT-szankciókkal számolhat elutasító válasz esetén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek